Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
311
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Megölte volt élettársa párját

Szóváltás közben megölte volt élettársa mostani párját egy férfi Kunmadarason; tettét az elsődleges információk alapján szerelemféltésből követte el - közölte a rendőrség.

A 31 férfi szombaton délelőtt megjelent volt élettársa lakhelyén, ott vitába keveredett az asszonnyal együtt élő 58 éves férfival, akit szóváltás közben egyszer megszúrt - mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
 
Az elkövető ezután elmenekült a házból, a sértett pedig nem sokkal később belehalt sérülésébe - tette hozzá Kovács Ágnes rendőr hadnagy.

A gyilkost a rendőrök rövid időn belül elfogták. Kiderült róla, hogy erőszakos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű, és nemrég szabadult ki a börtönből.

Címlapról ajánljuk
Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót, ehhez azonban számos kritériumnak teljesülnie kell a következő években – mondta el az Inforádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Egyetértettek abban, hogy a feladat megcsinálható, de sok még a tennivaló, és kérdés, a politika mennyire kész erre.
Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×