Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: nem lesz újabb megszorítás

A magyar konvergenciaprogram pozitív uniós értékelésére számít a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az InfoRádiónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: konkrét kiegészítő megjegyzéseket szerinte nem fűznek a magyar programhoz, legfeljebb azt hangsúlyozzák majd, hogy a dokumentumban szereplő intézkedéseket következetesen végre kell hajtani.

Gyurcsány Ferenc: túl gyorsan emelkedett a bérek vásárlóértéke

A kormányfő szólt arról is, hogy a számokat soha nem hamisították meg, a probléma az volt, hogy a korábbi konvergenciaprogramban nem voltak megfelelően megalapozott tervek.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a mostani problémák részben abból adódtak, hogy 2000 és 2006 között a jövedelemek vásárlóértéke 43 százalékkal emelkedett, ebből most - mint fogalmazott - 2-3 százalékot kell legfeljebb visszaadni.

Hozzátette: nem kell újabb, átfogó intézkedéscsomagra számítani.

Az euró bevezetéséről a miniszterelnök azt mondta: a monetáris csatlakozás céldátumának kitűzésénél fontosabb az egyensúly megteremtése és az életkörülmények javítása.

A magyar konvergenciaprogramot kedden értékeli az Európai Bizottság, majd a testület ajánlásáról október 10-én tárgyalnak az unió pénzügyminiszterei.

Bajnai Gordon: a konvergencia program áldozatokat követel

<

Bajnai Gordon: nincs alternatíva

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos is azt mondja, hogy az unió vezetése elfogadja a konvergenciaprogramot. Bajnai Gordon erről egy sajtótájékoztatón beszélt Orosházán, ahol átadott egy új konferenciaközpontot.

A biztos szerint a konvergenciaprogram koherens. Részben pénzügyi intézkedéseket tartalmaz, s megvalósítása rövid távon áldozatokat követel a magyar társadalomtól. Ugyanakkor tartalmazza azokat a reformokat, amelyek révén a magyar gazdaság nagyon gyorsan visszatérhet egy növekedési pályára, s 2009-től a foglalkoztatás bővülése és a gazdasági növekedés terén is megmutatkoznak az eredmények - tette hozzá.

Úgy vélte, a programban foglaltaknak Magyarországon nincs alternatívája.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×