Egy volt képviselő is bámészkodott az MTV ostrománál
Egy volt fideszes országgyűlési képviselő, Birkás Tivadar is jelen volt hétfő éjjel a Szabadság téri eseményeknél. Az egykori honatya ugyanakkor elmondta: nem vett részt a rendbontásban, csupán szemlélője volt a történteknek.
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.
Így vész kárba a magyar ivóvíz negyede: óriási pazarlásra figyelmeztet a szakértő
Dr. Goda Zoltán vízügyi szakértő szerint gyökeres szemléletváltásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban.
Democrats flip first Senate seat of the night as early results boost party's midterms hopes
Several races in key battleground states are too close to call, as Democrats and Republicans fight to control Congress for the rest of Trump's presidency.




