Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.57
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Az MSZP kiáll Gyurcsány mellett

Hiller István az MSZP elnöke kijelentette: a párt támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a megkezdett reformokat. Azokat véghezviszik, tehát a reformfolyamat nem áll le.

Az MSZP elnöke közölte: a párt kiáll Gyurcsány Ferenc mellett, támogatja a miniszterelnök politikáját.

Hiller István hangsúlyozta: végig kell vinni a kormány által meghirdetett programokat és reformokat.

A pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a beszéd már több mint negyed hangzott el, és rosszat akart, aki nyilvánosságra hozta a felvételt, ugyanakkor úgy vélte: ez elindított egy pozitív folyamatot.

Az MSZP frakcióvezetője elmondta: nem lesz belső nyomozás a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése miatt, de abban biztos, hogy nem szocialista képviselő volt az elkövető.

Nincs értelme keresni a tettest, a beszéd tisztulást hozhat - tette hozzá Lendvai Ildikó. Az MSZP nem fontolgat rendőrségi feljelentést sem.

A politikus szerint az a fontos, hogy a reformokat megvalósítsák, ezért folytatják a koalíciós kormányzást.

A sajtótájékoztató végén egy férfi agresszíven kérdőre vonta a távozó szocialista politikusokat, hogy "miért ennyire hazugak", majd elhagyta a sajtótermet. Senki sem tudja, hogyan jutott be, annál is inkább, mert kordonokkal őrzik az MSZP székházát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×