Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Alaptalan zavarkeltés", hogy leváltják a pénzügyminisztert?

A kormányszóvivő cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint a költségvetés elfogadása után leváltanák posztjáról Veres János pénzügyminisztert. A politikus kényszerű távozásáról egyes lapinformációk szerint már megegyeztek a kormánykoalíció vezetői.

"Alaptalan zavarkeltésnek" nevezte és cáfolta a pénzügyminiszter leváltásáról szóló értesülést az InfoRádióban Danks Emese kormányszóvivő. A Magyar Hírlap keddi számában arról írt, hogy a büdzsé elfogadása után leválthatják a tavaly áprilisban kinevezett pénzügyminisztert, akinek munkájával állítólag a szabad demokratáknál és a kormányfő környezetében is elégedetlenek.

A mostani cáfolat azonban hamar inflálódhat, mert erre is volt már példa. Veres János elődjét, Draskovics Tibort 2005 áprilisában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyik héten még a támogatásáról biztosította, a következő héten pedig menesztette.

Nem hosszú távú munka

A pénzügyminiszterek egyébként is gyakran cserélődnek. Veres János például 2002 óta a harmadik, a rendszerváltás óta pedig a 11. pénzügyminiszter, 2005. május negyedikén váltotta Draskovics Tibort, aki csak 14 hónapig volt tárcavezető.

Draskovics Tibor és az ő elődje, László Csaba is azért kényszerült távozásra, mert nem voltak képesek stabilizálni a költségvetést, a hiány rendre jóval magasabb lett, mint az általában többször módosított év végi célszám.

Erős szocialista támogatás

Az újság úgy tudja, a politikus menesztésről a koalíció vezetői már korábban megegyeztek, kérdés azonban, hogy tudják a döntést elfogadtatni a szocialista frakcióval, hiszen Veres János a párt Szabolcs megyei elnöke és az országos elnökség tagja.

A lap piaci véleményeket is idéz, melyek szerint a pénzügyminiszter elmozdítására a második Gyurcsány-kormány megalakulása lett volna az alkalmas időpont. Veres János a lapnak nem kommentálta az esetleges távozásáról szóló hírt, csak annyit mondott, teszi a dolgát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×