Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A benzinkutas ad tájékoztatást a gyógyszerekről?

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a vásárlók jól járnak azzal, ha a vény nélkül kapható gyógyszereket a boltokban is megvehetik, hiszen ott nem számolnak fel például ügyeleti díjat.

A szervezet főtitkára az InfoRádióban azt mondta: támogatják a kormány arra vonatkozó tervét, hogy ABC-ben, benzinkúton és vegyi áru boltokban is lehessen bizonyos vény nélkül kapható gyógyszereket árusítani.

Vámos György szerint a betegek itt is megkaphatják a megfelelő tájékoztatást, hiszen a készítményekhez írásbeli tájékoztatót mellékelnek a gyártók. Mint mondta, kétségtelen, hogy a patikusok felkészültebbek, de a gyártók által adott tájékoztatótól ők sem térhetnek el.

Szerinte azonban a betegek jóval ritkábban fognak tájékoztatást kérni a gyógyszerekről, mint azt most sokan gondolják, mert legtöbbször olyan készítményeket fognak megvenni, amelyeket már jól ismernek.

A hamisított, vagy csempészett gyógyszerek megjelenéséről szóló félelmeket a szervezet főtitkára nevetségesnek tartotta.

Mint mondta, az biztos, hogy a piacon nagyobb verseny lesz, amelyben mindenkinek az lesz az érdeke, hogy ne hárítson többletterheket a vásárlókra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×