Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: a következő másfél-két év nehéz lesz

A miniszterelnök nem mer garanciát vállalni arra, hogy nem lesz fennakadás az ellátásban az egészségügyi reform végrehajtása során. Erről a szakmai vezetőknek tartott előadása után beszélt Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő a szakmai vezetőknek tartott fórumon hangsúlyozta: az átalakulás fontos feltétele, hogy az intézményrendszer működőképességét fenn kell tartani, de azt is közölte, hogy nem tud garanciát vállalni arra, hogy nem lesz fennakadás.

Gyurcsány Ferenc a kórházszövetség elnökének kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: a következő másfél-két év nehéz lesz.

Korábban Golub Iván arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány nyári megszorító intézkedései 20-25 százalékos veszteséget okoznak a kórházaknak, ami veszélyezteti az ellátást.

Gyurcsány Ferenc az orvosok fizetéséről szóló felvetésekre reagálva azt mondta: a kormány nem tud több pénzt adni a traumatológusok bérének emelésére, de az ügyeleti díjak megfelelő rendezését szolgáló jogszabály - a tervek szerint - az év végére elkészül.

A kormányfő szólt arról is, hogy a parlament még nem döntött a kötelező kamarai tagság eltörlését célzó javaslatról, így arról még lehet tárgyalni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×