Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Magyarverés: határozott választ remél a külügy

A Külügyminisztérium reméli, hogy a szlovák hatóságok határozottan lépnek fel a magyarokat ért incidensek ellen - mondta az InfoRádiónak a tárca szóvivője azután, hogy Nyitrán megvertek egy magyar nemzetiségű diáklányt.

Polgár Viktor közölte: hivatalos tájékoztatást nem kaptak, a hírügynökségekből és a nagykövetség jelentéséből tájékozódtak.

A szóvivő hozzátette: a Külügyminisztérium figyelemmel kíséri a fejleményeket, miután megszaporodtak a hasonló típusú incidensek.

Ezeknek egyféleképpen lehet elejét venni, ha a hatóságok a leghatározottabban fellépnek az elkövetők ellen - hangsúlyozta Polgár Viktor.

A határozottabb fellépést követelő véleményekkel kapcsolatban a szóvivő emlékeztetett arra, hogy vannak bizonyos nemzetközi normák, egy másik ország belügyeibe nem illik beavatkozni.

Polgár Viktor szerint a minisztérium intézkedései nem jelképesek, és felhívta a figyelmet a politikusok magatartásának fontosságára.

Súlyosan megsérült a diáklány

A közép-szlovákiai Nyitrán az eddigi vizsgálatok szerint a két férfi azért támadt rá a 23 éves diáklányra a város egyik aluljárójában, mert a mobiltelefonjába magyarul beszélt.

A támadók az áldozat minden értéktárgyát elvették, magyarellenes szöveget írtak a blúzára; a fiatal alhasi vérzéssel került kórházba.

A szlovák országos rendőrfőkapitány azonnal külön nyomozóosztagot küldött Nyitrára. Szlovákiában az utóbbi napokban egyre több inzultus érte az ottani magyarokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×