Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Ingyenesen látogatható a Sándor-palota

Szombattól két hónapon át ingyenesen látogatható hétvégenként a 200 éves budavári Sándor-palota történetét bemutató kamara-kiállítás.

A köztársasági elnök és hivatala elhelyezésére szolgáló Szent György téri épület földszintjén berendezett tárlat 10 és 18 óra között tekinthető meg. A palota előtt térzenét hallhatnak az érdeklődők.

A korábbi évekhez hasonlóan a kulturális örökség napjain, ezúttal szeptember 16-án és 17-én a Sándor-palota történelmi termeit is megnyitják a látogatók előtt.

A budavári Szent György téren álló épületet 1803 és 1806 között emeltette Sándor Vince gróf és felesége, Szapáry Anna grófnő, miután 22 ezer forintért megvásárolták Buda városától az értékes telket a rajta álló két kaszárnyaépülettel.

Máig tisztázatlan, hogy ki volt az építész. Feltehetően a neves bécsi építőmester, Johann Aman valósította meg Pollack Mihály terveit.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×