Infostart.hu
eur:
374.73
usd:
319.5
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Miniszteri keringő: ki megy, ki marad?

Egyelőre csak találgatni lehet, mennyien és kik lesznek a második Gyurcsány-kormány tagjai, hiszen a kormányfő saját bevallása szerint egyelőre nem foglalkozik ezzel a kérdéssel.

Ha Gyurcsány Ferenc tartja magát a kormánypárti politikusok kampány során tett kijelentéseihez, akkor a jelenlegi 16 helyett csak 12 miniszter lesz a következő kormányban.

Vidékről érkezhet az új oktatási miniszter

Sajtóinformációk szerint a szocialisták nem egy ismert politikust, hanem Tóth Tiborné személyében egy mosonmagyaróvári iskolaigazgatót szánnak az Oktatási Minisztérium élére.

Tóth Tiborné, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója, szocialista képviselőként, de pártonkívüliként lesz ott az Országgyűlésben.

A politikus az InfoRádió megkeresésére közölte: nem kapott ilyen felkérést, de nem zárta ki, hogy elvállalná a feladatot. A politikus hozzátette: a parlamentben az oktatási bizottságban szeretne dolgozni.

A Magyar Nemzet értesülése szerint az SZDSZ sem mondott le a tárcáról, de Magyar Bálint helyett Sándor Klárát javasolják. A szegedi képviselő azonban a Magyar Televíziónak azt mondta: nem vállalná el a posztot.

A találgatások között az is szerepel, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát az oktatási tárcához csatolnák.

Gráf, Juhász és Veres maradhat

Értesülések szerint Gyurcsány Ferenc nem akarja az SZDSZ-nek átengedni az egészségügyi tárcát; várhatóan megtartja viszont Gráf Józsefet az agrártárca, és Juhász Ferencet pedig a honvédelmi minisztérium élén.

Kulcskérdés, hogy posztján marad-e a jelenlegi pénzügyminiszter, Veres János.

Ha igen, az arra utalna, hogy nagy vonalaiban folytatódik az eddigi költségvetési politika, ráadásul szeptemberre el kell készíteni az új konvergencia programot.

Szétszedhetik a Belügyminisztériumot

Szocialista körökben ismert nézet, hogy a legvalószínűbb Lamperth Mónika belügyminiszter leváltása, de legalábbis hatáskörének megkurtítása úgy, hogy a rendvédelmi szervezetek irányítását elveszik tőle, és a jövőben csak az önkormányzatokért felel majd.

Más hírek szerint az SZDSZ nem tart igényt a környezetvédelmi tárcára, szívesen látná viszont Fodor Gábort az igazságügyi miniszteri székben, ahonnan az oda átvezényelt rendvédelmi szervezeteket is irányíthatná.

Kuncze és Kiss magasra tör?

A Horn-kormányban belügyminiszterként dolgozó Kuncze Gábor SZDSZ-elnök biztosan nem tér vissza a kormányba - legalábbis ő maga ezt mondta, bár más hírek szerint lehet, hogy lesz egy rá váró miniszterelnök-helyettesi poszt.

A most SZDSZ-es vezetés alatt álló informatikai terület és a gazdaságfejlesztés egy csúcsminisztériumban összpontosulna, amelyet értesülések szerint Kiss Péter mostani kancelláriaminiszter kapna meg.

Az SZDSZ-es Kóka János mostani gazdasági és közlekedési miniszter pedig akár egészségügyi miniszter is lehetne, hiszen orvosi végzettsége van és a liberálisok kampánya negyedrészben erre a területre koncentrált.

Egyelőre nyitott kérdés az is, mi lesz a kormány talán legkevésbé észrevehető tagja, Somogyi Ferenc külügyminiszter sorsa.

Mivel a 100 lépés program karcsúsítást ígér, valószínűleg csomagolhat a két tárca nélküli miniszter, Kolber István és Baráth Etele.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×