Infostart.hu
eur:
374.73
usd:
319.5
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Lassan apadnak a folyók, marad a védekezés

A Tisza apadása miatt feloldotta a kormány a korábban elrendelt veszélyhelyzetet Kisköre és Szolnok között. Továbbra is rendkívüli a védekezés a folyó alsó szakszán, a Zagyva és a Maros torkolati részén, valamint a Hármas-Körösön.

Reich Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője elmondta: a Tisza és a Hármas-Körös naponta mindössze 5-8 centimétert apad, a vízszint még mindig a rekordértékek felett van, emiatt továbbra is intenzíven kell védekezni.

Hangsúlyozta, hogy a Köröszugban jelentős veszélyt jelentenek az árvízi jelenségek, ezért a töltések mögött egy újabb védvonalat építenek ki, amely egy esetleges gátszakadáskor a lakott területeket védené.

Hozzátette: a Szelevény melletti Nagyrétnél a legkritikusabb a helyzet, ahol gátnál mintegy 3 és fél ezer tonnányi föld mozdult meg.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője elmondta: a töltéseken az elmúlt 24 órában 3.500 katona dolgozott, és a védekezést lánctalpas, úszó szállító járművekkel, valamint helikopterekkel segíti a honvédség.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arról számolt be, hogy hétfő estig újabb 182 embernek kellett elhagynia otthonát a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Tiszasason és Csépán. Eddig országszerte 2.792 embert költöztettek ki.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×