Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az első választókat nem érdekli a politika

A rendszerváltozás óta egyre kevesebb első választó megy el szavazni. Ennek részben a politikai kultúra, részben a családi szocializáció az oka.

Egyre alacsonyabb a választási részvétel Európában - mondta az InfoRádiónak a Közép- és Kelet-Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára.

Tóth Zoltán szerint tendencia az is, hogy csökken az első ízben választók aránya.

Szerinte ez részben azzal magyarázható, hogy gyengül a családokban a politikai szocializáció, az iskola pedig nem tud a család helyébe lépni.

Az InfoRádió kérdésére Tóth Zoltán elmondta, valószínűleg a politikai kultúra változása is visszaveti a választási kedvet.

A Közép- és Kelet-Európai Választási Szakértők Szövetsége a Parlamentben több középiskolai osztálynak tartott tájékoztatót a választási rendszerről.

Az ezen résztvevő diákok nem igazolták annak a felmérésnek az eredményét, amely szerint a fiatalok nincsenek tisztában a politikai rendszer működésével.

Az InfoRádió által megkérdezett diákok, ha apróbb tévedésekkel is, de ismerik a választási rendszert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×