Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A biztonságos európai közlekedésért kampányolnak

Egységes közlekedésbiztonsági kampány indul az Európai Unióban. Erről a közösség közlekedési miniszterei döntöttek bregenzi találkozójukon.

Hubert Gorbach osztrák alkancellár és közlekedési miniszter elmondta: elsősorban az ittas vezetéssel szemben fognak kampányolni, de figyelmet fordítanak a volán mögötti fáradtság, valamint a biztonsági öv használatára is.

Bejelentette, hogy a kampányt az Európai Unió autópályái mentén elhelyezendő plakátokkal fogják kezdeni, a finanszírozás kérdéseit a következő hetekben szakértői bizottság fogja kidolgozni.

Hubert Gorbach emlékeztetett arra, hogy az unió célul tűzte: 2010-ig mérsékeljék 25 ezerre a kontinens közútjain a közlekedési balesetek halálos áldozatainak a számát, ami tavaly még 40 ezer volt.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×