Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Patthelyzet a Pető Intézetben

A Pető Intézet kuratóriumának elnöke szerint az intézménynek csak egy főigazgatója van, a főiskolai tanács egyik tagja szerint azonban kettő.

A Pető Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, Demeter Katalin szerint az intézménynek jelenleg két főigazgatója is van: a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ugyanis jogerős ítéletben kimondta, hogy tavaly a kuratórium elnöke jogtalanul mondott fel Kozma Gyuláné főigazgatónak, és jogerősen és jogfolytonosan visszahelyezte pozíciójába.

Makói Zita új főigazgató kinevezését időközben azonban a miniszterelnök is megerősítette.

A kuratóriumi elnök ezzel szemben azt mondja: csak egyetlen főigazgató van, Makói Zita. Ferenci Tibor szerint ugyanis jogerős ítélet az említett munkaügyi perben még nem született, csak mendemondák keringenek az ügyben.

A főiskolai tanács, amelynek Demeter Katalin is tagja, nem a régi főigazgatóhoz ragaszkodik - mondja az egyetemi tanár - hanem új pályázat kiírását szeretné elérni, mivel jogszerűtlennek tartja az új főigazgató kinevezését.

"Ahhoz ragaszkodunk, hogy új pályázatot írjanak ki, hogy a főiskola autonómiáját figyelembe véve törvényes eljárás keretében olyan főigazgató kapjon megbízást, akinek a pályázati folyamatban megismerhetjük a szakmai programját" - hangsúlyozza Demeter Katalin, hozzátéve, hogy nemcsak Makói Zitának, hanem más pályázónak a programját sem ismerhették meg.

Ferenc Tibor ugyanakkor azt mondja: a főiskolai tanácsnak semmilyen szerepe nincs a főigazgató kiválasztásában.

Az eljárás jogszerűségét megvizsgálta, és teljesen jogosnak találta az Oktatási Minisztérium és az igazságügyi tárca is. Ezekre a szakértői vizsgálatokra hivatkozva erősítette meg Makói Zita kinevezését Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A kuratórium elnöke szerint minden jogszerűen zajlott, egyszerűen arról van szó, hogy a Pető Intézet dolgozói közül többen nem hajlandóak elfogadni egy legitim döntést, és nem biztosítják Makói Zitának a munkafeltételeket.

Ferenci Tibor szerint Makói Zita kész bemutatni és szakmai vitát folytatni főigazgatói elképzeléseiről.

Demeter Katalin azt hangsúlyozta az InfoRádiónak, hogy a főiskolai tanács ragaszkodik az új pályázathoz, és ahhoz, hogy még a folyamat alatt megismerhessék a jelöltek pályázati anyagát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×