Infostart.hu
eur:
354.81
usd:
311.09
bux:
140400.87
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Adománygyűjtés a felvidéki magyarokért

Közös adománygyűjtő akciót indít a Rákóczi Szövetség és a Polgári Körök Mozgalom a felvidéki magyar családoknak járó, de a magyar állam által eddig mégsem folyósított oktatási-nevelési támogatás biztosítására - közölte a Rákóczi Szövetség elnöke Budapesten.

Halzl József az InfoRádiónak elmondta: a Felvidéken egy magyar-szlovák egyezmény alapján az oktatási-nevelési támogatást nem közvetlenül a családokhoz juttatják el: a pénzek a Pázmány Péter Alapítványhoz folynak be; a szervezetnél szülői valamint iskolai szervezetek pályázhatnak meghatározott célokra.

A Rákóczi Szövetség elnöke közölte: a beiratkozás előtt álló első évfolyam oktatási-nevelési támogatását szeretnék megteremteni a magyarországi és a felvidéki magyar közösség összefogásával. A szervezet azt szeretné elérni, hogy gyermekenként húsz-, de legalább tízezer forintos beiratkozási ösztöndíjat biztosíthassanak. Halzl József szerint ez az összefogás kifejezhetné a magyarországi társadalom szolidaritását is.

Hazl József elmondta: az akciót tavaly kezdeményezték először, hatására azokban a régiókban, ahol ilyen segítséget tudtak nyújtani a beiskolázáshoz, jelentősen megnövekedett a magyar oktatási intézményekbe beiratkozott diákok száma.

Az elnök közölte: ahhoz, hogy a programot a magyar állami támogatás nélkül meg tudják valósítani az ország egyik felében, 2000 rászoruló gyerekkel és ezzel az egy évfolyammal számolva összesen 20 millió forintra lenne szükség.

A gyűjtésben várhatóan részt vesz több magyarországi civil szervezet és a polgári körök, valamint a Rákóczi Szövetség mintegy száz magyarországi helyi szervezete, a Felvidéken pedig a szövetséggel szorosan együttműködő Város és vidéke célalap hálózat – országos civilszervezeti hálózat fogja továbbítani az információkat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Hiába kérték az új kormánytól a bankok, hogy június 30-áig tisztázza a jelzáloghitelek kamatstopjának a sorsát egy konkrét kivezetési időpontot tartalmazó jogszabállyal, ez nem történt meg. Bár azt már bejelentette Kármán András pénzügyminiszter, hogy szeptember 30-áig a jelenlegi formájában megszűnik a kamatstop, erről nem jelent meg jogszabály. A kamatstop most papíron határozatlan időre szól, csakhogy a könyvvizsgálók ilyenkor szigorúak: egy 200-300 milliárd forint közötti átmeneti veszteség réme lebeg a bankszektor felett, amit elvileg a második negyedévre kellene még elszámolniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×