2008. július 21. 07:16 Félmilliárdnyi bírságot szabott ki a GVH Összesen mintegy félmilliárd forintnyi bírságot szabott ki az idén a fogyasztók megtévesztéséért a Gazdasági Versenyhivatal.
2008. július 21. 07:14 Kovács László: Kibővítenénk az új tagállamok lehetőségeit Az Európai Bizottság az új tagállamok lehetőségeit szeretné közelíteni a régiekéhez az áfáról szóló irányelv módosítási tervével, egyben kibővítve a kedvezményes áfakulcs alá vonható termékek és szolgáltatások körét - mondta az EU adó- és vámügyi biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában. Kovács László szerint új ír népszavazásra van szükség a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban.
2008. július 21. 06:54 Értékes ingatlanokat adna el a Honvédelmi Minisztérium - lapszemle Hét nagy értékű honvédségi ingatlan eladását tervezi a Honvédelmi Minisztérium - írja a Magyar Nemzet.A napilap úgy tudja: az üdülőket és helyőrségi klubokat egyfordulós nyílt pályázaton, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül értékesítik. A napilap felhívta a figyelmet arra, hogy az értékesítésre kijelölt ingatlanok nagy részén tízmillió forintos fejlesztéseket végeztek 2001 és 2003 között. Lapszemle.
2008. július 21. 06:35 Rice két hetet adott Iránnak Iránnak két hete van arra, hogy komoly választ adjon az urándúsító tevékenysége felfüggesztését követelő hat nagyhatalom ajánlatára, ellenkező esetben büntető intézkedések veszélyével kell szembenéznie - mondta az amerikai külügyminiszter az írországi Shannon repülőterén újságíróknak, ahol a közel-keleti és ázsiai körútra tartó Condoleezza Rice repülőgépe megállt újrafeltöltés végett.
2008. július 21. 06:30 Csinos nőkkel bulizik a lábadozó Cristiano Ronaldo - képekkel Los Angelesben, csinos nők társaságában pihen műtétje után Cristiano Ronaldo.
2008. július 21. 06:10 Kuvaitba utazott Barack Obama Előre be nem jelentett látogatásra Kuvaitba érkezett Barack Obama, aki várhatóan az amerikai Demokrata Párt jelöltje lesz a novemberi elnökválasztáson.
2008. július 21. 06:05 Lába kelt Andy Warhol Mickey egerének Tíz perc alatt loptak el öt képet 90 millió forint értékben egy svéd múzeumból ismeretlen tettesek.
2008. július 21. 05:50 Átlátszóbb a kozmosz, mint azt hittük A kozmosz átlátszóbb, mint ahogy azt a csillagászok hitték - legalábbis ezt bizonyítja, hogy nemrég egy nagyon távoli, 5 milliárd fényévre lévő galaxisról induló gammasugarakat észlelt a Magic nevű, a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén működő különleges teleszkóp, amely mellett több spanyol kutató is dolgozik.
2008. július 21. 05:33 Tíz ártalmas dolog - ami valójában egészséges A sör segít megelőzni a szívbetegséget, a csokoládé pedig rákot, míg a szex a legkellemesebb és legkönnyebb mód a stresszoldásra. Élvezze hát a korábban ártalmasnak tartott dolgokat - persze csak mértékkel, és csak addig, amíg a következő kutatás be nem bizonyítja, hogy ezt is rosszul tudtuk.
2008. július 21. 05:12 Hogy kerül a delfin a kertbe? Delfint talált a kertében két férfi - pedig nem az óceán mellett, hanem egy domb tetején élnek, majd' egy kilométerre a parttól.
2008. július 20. 22:58 Az MTK nyerte a Szuperkupát Debrecenben Az MTK nyerte a labdarúgó Szuperkupát, mivel gólnélküli döntetlen - és egy jókora áramszünet - után 11-esekkel 3:2-re győzött a házigazda Debrecen ellen.
2008. július 20. 21:56 Németh nélkül a németektől kikapott a Sisa-csapat Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott a német együttestől a csehországi korosztályos Európa-bajnokságon.
2008. július 20. 21:04 Jó és rossz: hogyan változtatja meg a háború a gyerekeket A gyermekkor a boldog gondtalanság időszaka - legalábbis azoknak a kicsiknek a számára, akiknek a hazájában nem pusztít háború. Az ENSZ adatai szerint azonban a Föld ötven országában háborús, vagy háború utáni körülmények között nőnek fel a gyerekek.
2008. július 20. 20:34 Partvissal kergette el a kalapácsos rablókat a nagyi Partvissal kergette el a főnökére támadó fiatal bűnözőket egy brit nagymama, aki a legközelebb próbálkozók ellen már baseballütőt készít.
2008. július 20. 20:02 Tiszta a rapsztár, viheti nyaralni a kisfiát Engedélyezte a bíróság 50 Centnek, hogy nyaralni vigye a kisfiát, miután alávetette magát egy drogtesztnek, és kiderült, hogy tiszta.
2008. július 20. 19:40 Oroszlán mart a kezébe, de meg se mukkanhatott Önuralma mentette meg egy brit biológushallgató életét: a lány kezét egy oroszlán harapta meg, neki azonban csendben kellett maradnia, különben az egész falkát felriasztotta volna.
2008. július 20. 19:36 Nyílt levél Kolonics György edzőjének Az Országos Mentőszolgálat Központi Rohamcsoportjának munkatársai nyílt levelet írtak Kolonics György edzőjének, amelyben felvetik: Ludasi Róbert miért nem beszél arról, milyen tapaszok voltak a sportoló testén, és vajon milyen szerepet játszhattak ezek a bekövetkezett tragédiában. A tréner visszautasította a vádakat.
2008. július 20. 19:23 Egy lány holttestét találták meg Salgótarjánban Fiatal női holttestet találtak vasárnap egy Salgótarján külterületén lévő hétvégi házban - közölte a rendőrség.
2008. július 20. 19:06 A KRESZ módosítását javasolják - a nap hírei A KRESZ módosítását javasolja a közlekedési szabályok felülvizsgálatával megbízott csoport. Mindenütt feloldották a szombaton este óta emelt blokádokat a demonstráló dinnyetermelők. Törökországban kiszabadult a kurd fegyveresek fogságából a hónap elején elrabolt három német hegymászó. A nap hírei 2008. július 20-án, vasárnap.
2008. július 20. 19:02 Tündérmesébe illő esküvő - a menyasszonyt Shrek kísérte az oltár elé Hamupipőkének és a Hercegnek öltözve mondta ki a boldogító igent egy brit pár. Nemcsak ők, hanem a násznép is jelmezt öltött, az örömapa például Shrekét.
2008. július 20. 18:31 Virágcserép gyújtott fel egy házat Öngyulladás következtében virágcserép gyújtott fel egy házat az Egyesült Államokban.
2008. július 20. 18:13 Áltulajdonos adta ki a lakást és zsebelte be a lakbért Áltulajdosnak fizetett havonta 800 dollár (110 ezer forint) lakbért fél éven át egy férfi az Egyesült Államokban, mígnem a lakás valódi gazdája felfedezte a lakót.
2008. július 20. 17:54 Afrikában vannak a legnagyobb olajtartalékok Hamarosan Afrika lehet a világ elsőszámú oljaexportőre, itt van ugyanis a világ feltáratlan olajmezőinek egyharmada. A bökkenő csak az, hogy ennek nagyobb része bizonytalan stablitású, kiszámíthatatlan régiókban található. Ha kitermelnék Afrika olaját, azzal csak kevesen járnának jól, a fekete kontinens népe nem látná hasznát.
2008. július 20. 17:45 Helikopterrel kerülhetik el a dugót a moszkvaiak Moszkvában helikopteres charterjáratok beindításáról írt alá megállapodást a JuTair légitársaság vezérigazgatója, az orosz Helikopteripari Társulás vezetésének elnöke és a légijárművek kölcsönzésével foglalkozó Orosz Helikopterrendszerek vezérigazgatója.
2008. július 20. 17:34 Rekord Röszkénél Megszűnt a várakozás a röszkei határátkelőhelyen, ahol az elmúlt négy napban csaknem százötvenezren hagyták el az országot - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap délután.
2008. július 20. 17:27 A Dunába fulladt egy idős férfi A Dunába fulladt egy 66 éves, dunaújvárosi férfi vasárnap Rácalmásnál - közölte a rendőrség.
2008. július 20. 17:17 Feloldották a blokádokat a dinnyetermelők Mostanra mindenütt feloldották a szombat este óta emelt blokádokat a Békés megye déli részén demonstráló dinnyetermelők.
2008. július 20. 17:02 Kőbe verte gyermeke fejét Kőbe verte négy éves lánya fejét egy francia turista Olaszországban, majd a sajátját is.
2008. július 20. 16:55 A hatos lottó 29. heti nyerőszámai - nyereményekkel A hatos lottó 29. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki: 4, 17, 22, 29, 30, 32.
2008. július 20. 16:36 Vissza kellene vonni a magyar katonákat Afganisztánból? Wagner Péter külpolitikai szakértő, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa szerint nem befolyásolná Magyarország megítélését a NATO-n belül, ha a honvédség az Afganisztánban történt halálesetek miatt visszahívná katonáit az országból.
2008. július 20. 16:23 Brown az izraeli telepbővítések leállítását követelte A zsidó telepek építésének, illetve bővítésének leállítását, valamint a térségbeli erőszak beszüntetését követelte Betlehemben Gordon Brown brit miniszterelnök vasárnap, miután találkozott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.
2008. július 20. 15:34 Hamilton ismét megelőzte Massát, Piquet a második lett! Az éllovas Lewis Hamilton kétszer nyerte meg a Forma-1-es Német Nagydíjat. A McLaren-Mercedes angol sztárja először jelentős előnyre tett szert, majd a biztonsági autós fázis riválisai kezére játszott, de kerék kerék elleni csatában visszaelőzte a brazil Felipe Massát, majd a szerencsés taktikával versenyző szintén brazil Nelsinho Piquet-t. A Renault újonca második lett, a ferraris harmadik.
2008. július 20. 15:15 Kifütyülték Gyurcsányt a Kékszalag-díjátadóján Kifütyülték Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a 40. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny balatonfüredi díjkiosztóján.
2008. július 20. 14:42 Három pokolgép robbant Észak-Spanyolországban Három pokolgép robbant fel vasárnap Észak-Spanyolországban, de sérülést egyik sem okozott.
2008. július 20. 14:37 Drogot találtak a legendás rockegyüttes dobosánál Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a Guns N' Roses együttes korábbi dobosát, Steven Adlert.