Nyitókép: Pixabay

Brexit: hazamennek a kelet-európaiak, aggódnak a munkaadók

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. augusztus 23. 10:16
Ugyan a napokban olyan adat látott napvilágot, hogy alábecsülték az Unióból érkező dolgozók számát, egy még frissebb kimutatás azt mondja: 6 éve nem érkeztek ilyen kevesen a szigetországba.

Boris Johnson új brit miniszterelnök kormánya a minap azzal ijesztett rá az Európai Uniós munkavállalókra, hogy az október végi kemény brexit esetén azonnal megszüntetik az uniós polgárok szabad mozgását.

A EU-migránsok érkezése és száma körüli vita tüzelte a brexit kampányt és a brit statisztikai hivatal napokban kiadott összegzése elismerte, hogy 16 százalékkal alábecsülték az Unióból érkezők és 13 százalékkal túlbecsülték a világ más részeiről beköltözöttek számát 2015-2016-ban.

Ezzel azok a britek látták igazolva magukat, akik szerint az Uniós tagság a nemkívánatos külföldiek beáramlását hozta magával.

A 2016 utáni helyzetet tükröző, csütörtökön kiadott adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a brexit-népszavazás után az európaiak a lábukkal szavaznak és hazaszállingóznak.

Az uniós polgárok nagy-britanniai bevándorlása ugyanis 12 százalékkal esett tavalyhoz képest és hatéves mélypontot ért el.

A statisztika szerint még mindig többen költöznek Nagy-Britanniába, mint onnan el: a mérleg 226 ezres pluszban van. Köztük azonban mindössze 92 ezer volt az elmúlt egyéves időszakban az európaiak száma szemben a 2016-os, 190 ezres rekorddal.

Az adatok további érdekességgel is szolgáltak – a nyugat-európaiak száma továbbra is növekszik Nagy-Britanniában, míg a hivatal által EU8-as országoknak titulált kelet- és közép-európai államok polgárai elvándorolnak: tavaly óta 7000-rel többen mentek el, mint érkeztek.

Egyes kommentátorok ezt aggasztó trendnek nevezték, mivel a kelet-közép európaiak adják a vendéglátó, építőipari és egészségügyi szektorok dolgozóinak jelentős részét.

„A brexit-bizonytalansággal tetézve mindez hatalmas nyomást jelent a vállalkozásokra” – mondta Julia Onslow-Cole, a bevándorlási ügyekkel foglalkozó jogászcég, a Fragomen partnere az FT-nek.

Míg az uniós bevándorlók száma csökkent, addig az EU-n kívüli országokból érkezők és köztük a hazatérő britek száma jobbára nem változott és 220 ezer körül maradt.

A Brit Gyáriparosok Szövetségének politikai igazgatója, Matthew Fell szerint az uniós polgárok nettó migrációjának visszaesése aggasztó – mivel Nagy-Britanniában jelenleg rekord alacsony szinten áll a munkanélküliség és a helyzet munkaerőhiányhoz vezethet.

„A vállalkozások értik, hogy megszűnik a szabad mozgás, de több idő kell nekik az új rendszerre való átálláshoz” – mondta. Ő is hangsúlyozta: azonnal tisztázni kell, mit ért a kormány az alatt, hogy akár október végétől leállítják a szabad mozgást.

Szakértők csütörtökön megismételték: nem hiszik, hogy a kormány meg tudja valósítani a tervet, mert jelenleg nincs olyan rendszer, amely megbízhatóan meg tudná különböztetni az újonnan érkező EU-s polgárokat a már több éve brit földön élőktől – akiknek letelepedési jogot kínáltak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brexit - Hazamennek a kelet-európaiak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást