Nyitókép: Joe Raedle/Getty Images

16 óra munka, 8 óra pihenés – ez vár az űrben rekedt két amerikai asztronautára

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2024. augusztus 28. 12:07
A tervek szerint februárban hozzák vissza a Földre a Boeing Starliner két űrben rekedt űrhajósát, akiknek azonban addig is lesz bőven feladatuk. Már beintegrálódtak a Nemzetközi Űrállomás legénységébe, és részt vesznek az ottani kutatómunkákban. Kiss László csillagász az InfoRádióban elmondta: akár későbbre tervezett kutatásokat is előbbre tudnak hozni a két űrhajós közreműködésének köszönhetően.

Két amerikai űrhajós, Butch Wilmore és Suni Williams a Boeing Starliner kapszulával június elején érkeztek meg a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére, ahol csak egy hetet kellett volna eltölteniük, de menet közben meghibásodott az űrkapszulájuk, így ott rekedtek. Már közvetlenül a tesztrepülés elindítása után kiderült, hogy a személyszállító űrhajóból szivárog a hélium, időközben pedig a manőverezést segítő 28 hajtómű közül öt is leállt. A NASA három havi mérlegelés után hozta meg a döntést arról, hogy a két űrhajós februárban térhet majd vissza a Földre a SpaceX Crew Dragon nevű űrhajójával. Az üres Starliner űrkapszulát pedig a következő hetekben próbálják meg visszaküldeni a Földre egy robotpilótával.

A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója az InfoRádióban elmondta: a két űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson működő csapat tagjaként marad az ISS fedélzetén, vagyis februárig integrálódnak az ott zajló munkafolyamatokba. Kiss László kiemelte, hogy Butch Wilmore és Suni Williams is gyakorlott űrhajós. A parancsnok, Butch Wilmore korábban repült az Atlantis űrsiklóval is, és eddig összesen 178 napot töltött az űrben. A kísérője, Suni Williams egészen a mostani tesztrepülésig 322 napot volt az űrben különböző küldetések keretében, ezért a csillagász szerint őt sem érhetik nagy meglepetések a következő hónapokban.

Mint fogalmazott, „nem kell félteni az űrhajósokat amiatt, hogy ne lenne éppen elég dolguk a nyolc hónap alatt”. Kiss László elmondása szerint a jövő év elejéig úgy alakul a munkabeosztásuk, hogy

tizenhat órát dolgoznak a Nemzetközi Űrállomáson, majd nyolc órát pihenhetnek.

„Nem 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, hanem 8 óra alvás, 16 óra munka a munkarend” – jegyezte meg a Széchenyi- és Prima Primissima-díjas csillagász.

Többek közt az is a feladatuk, hogy önmagukat folyamatosan monitorozzák. Az ISS fedélzetén tevékenykedő űrhajósok bizonyos időközönként vért vesznek egymástól, majd kielemzik a mintákat, de más egyéb élettani méréseket is végeznek magukon, és feljegyzik, hogyan reagál a szervezetük a körülményekre az ott tartózkodásuk ideje alatt. „Minél több időt tartózkodik az ember a világűrben, annál inkább felléphetnek a szervezetre gyakorolt, hosszú távú hatások” – magyarázta Kiss László.

Mint fogalmazott, a Nemzetközi Űrállomás „egy Föld körül keringő űrlaboratórium”, ami megköveteli az űrhajósoktól, hogy különböző kísérleteket hajtsanak végre.

További teendő még a Nemzetközi Űrállomás szinten tartása, a számítógépes rendszerek karbantartása és a levegőminőség folyamatos ellenőrzése.

A csillagász hozzátette: az űrben rekedt űrhajósok „eleinte még ráértek”, az olimpia alatt például imitálták az egyes sportágakat a súlytalanság állapotában, ami „nyilvánvalóan a globális populáció szórakoztatásáról szólt”, azóta azonban Butch Wilmore és Suni Williams beintegrálódtak az ISS legénységébe, így immár kutató űrhajósként számos fontos feladatot el kell végezniük a következő hónapokban.

Kiss László kiemelte, hogy Suni Williams már többször részt vett űrsétákon, korábban több mint ötven órát töltött a világűrben, így ha adott esetben valamilyen hirtelen veszélyhelyzet alakulna ki, akkor az ő személyében

van a csapatnak egy olyan kiképzett tagja, akit bármikor ki lehet küldeni a világűrbe, hogy például megjavítson egy meghibásodott eszközt vagy műszert.

A csillagász összegezve az elmúlt időszak történéseit úgy fogalmazott, a Boeing Starliner tesztrepülése nem volt sikeres, ugyanakkor túlzás lenne kudarcnak minősíteni az egész küldetést. „Ami viszont egyértelműen a kudarc kategóriájába sorolható az az, hogy az űrhajó nem tudja visszahozni az embereket a Földre. Dehát a világűr az ilyen, egyáltalán nem rutin tevékenység még ma sem embereket felvinni és visszahozni” – mondta a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
16 óra munka, 8 óra pihenés – ez vár az űrben rekedt két amerikai asztronautára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást