Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Rengeteg szifiliszest találtak egy középkori budai temetőben

Természettudományos bizonyítékait találtuk meg annak, hogy a középkorban a budai karmelita kolostor mellett ispotály működött - közölte az MTI-vel Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa. A kolostor temetőjét egy irodaház építését megelőző régészeti feltárások során fedezték fel a Kapás utcában.

A rendház alapítását 1372-ben IX. Gergely pápa rendelte el, az építkezés az 1400-as évek első felében fejeződött be. A kolostort német szerzetesek működtették, akik 1526-ban, Mohácsi csatavesztés után hagyták el az országot. "Nem tudjuk, hogy mi történt a kolostorral 1526 után, egy ideig még biztosan működött, de az 1686-os budai ostrom idején már romos állapotban volt" - magyarázta.

Az ásatások során a kolostor egy részét, valamint a hozzá tartozó temetőnek mintegy a felét, összesen 251 sírt tártak fel. "Viszonylag sokakat temettek el a kolostor kerengőjében, a legkorábbi sírok egy része a később épült falak alatt található" - mondta Bernert Zsolt.

A sírok vizsgálata során kiderült, hogy kétszer annyi az eltemetett férfi, mint nő, ami csak részben magyarázható azzal, hogy itt temetkeztek a szerzetesek. Egy átlagos közösség temetőjéhez képest nagyon kevés a gyerek, s további érdekesség, hogy a férfiak halandósági mutatói rosszabbak, mint a nőké.

Nagyon sok a csontokon is nyomot hagyó súlyos betegség. Sok a megerőltető fizikai munka miatt kialakuló kopás, deformitás, de aránytalanul sok a csonthártyagyulladás is. Harminc feletti a csonttörések száma, köztük néhány nagyon súlyos. Ennyi trauma a vizsgált csontok arányában soknak számít.

"Előkerült néhány jellegzetes gyulladásos elváltozás, ami egészen biztosan szifilisszel függ össze, igazából ez a temető fő érdekessége. Az antropológus számára most a szifiliszes csontvázak datálása a legizgalmasabb. "Szifilisz Amerika felfedezése előtt is lehetett Európában, csak nem az a durva formája, amely az Újvilág felfedezése után jelenik meg. Ezek a halottak valószínűleg Kolumbusz után hunytak el, a sírjaik között azonban van egy olyan, amely elég korainak tűnik. A temető mindenesetre az 1400-as évek elején már biztosan működött, így annak a lehetősége fennáll, hogy a szifiliszesek valamelyike Kolombusz előtti" - mondta.

Összességében 10-13 szifiliszes esetről lehet szó. Ez nagyon magas arány, különösen annak fényében, hogy Magyarországon eddig csupán két szifiliszes csontváz került elő két külön temetőből. Valószínűleg nagyon kevesen élték meg a betegségnek azt a stádiumát, amikor a kór már a csontokon is nyilvánvaló nyomot hagy.

"Úgy néz ki, mintha gyűjtötték volna a szifiliszeseket, aminek egy kézenfekvő magyarázata adódott, ugyanis Benda Judit ásatásvezető feljegyzéseket talált egy Olvasógyártó Mihály nevű gazdag polgárról, aki ispotályt alapított Budán. A működtetési engedélyt úgy kapta meg, hogy az ispotály jogilag a karmelita kolostorhoz tartozott. Budán három másik ispotály működött, ám a török korra ezek már megszűnhettek. Könnyen elképzelhető, hogy Budának ezen a részén ez az egyetlen ispotály volt, ahová összegyűltek a gyógyulást remélő betegek, így a szifiliszesek is" - magyarázta Bernert Zsolt, aki szerint egyéb érdekes elváltozásokat is találtak.

A szokásosnál gyakoribbak a patológiai esetek, ami azt jelzi, hogy mindenféle problémákkal jöttek az ispotályba, s azokat, akik itt haltak meg, ide temették" - emelte ki Bernert Zsolt.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×