Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
317.52
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna
Michelisz Norbert a TCR futama előtt a mogyoródi Hungaroringen 2017. június 18-án.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Hadvezéri taktika szerint versenyez Michelisz Norbert

A kétszeres világbajnok túraautó-versenyző úgy érzi, még mindig van mit tanulnia, de kockázatvállalás helyett inkább ésszel igyekszik versenyezni.

Michelisz Norbert immáron kétszeres világbajnok túraautó-versenyzőként, egyben címvédőként vág neki az FIA TCR World Tour 2024-es idényének, amely az előttünk álló hétvégén rajtol Olaszországban - írja a Magyar Nemzet. Saját bevallása szerint pályafutása legerősebb idényét zárta tavaly, amikor egy kiélezett verseny végén szerezte meg második bajnoki címét. 2023-as elsőségét még többre tartja, mint a 2019-est, most pedig címvédésre készül a TCR World Tourban.

Az autóversenyző a lapnak elmondta, kétszeres bajnokként magabiztosabb lett. Az első bajnoki cím megszerzése utáni érzés, hogy felért a csúcsra, hamar megkopott, viszont a második címmel már biztosan tudja, hogy az elmúlt tizenhat év sikerei nem a szerencsén múltak.

Michelisz Norbert elmondta,

a kétszeres világbajnoki cím nem szállt a fejébe, a mai napig igyekszik tanulni versenyzőtársaitól.

Az idei esélyei nagyban hasonlítanak a tavalyira, a mezőny hasonlóan erős, mint egy éve, és ő is egyike azoknak a pilótáknak, akik felérhetnek a csúcsra - írja a lap. Michelisz Norbert dolga a Hyundaion belül sem lesz egyszerű, hiszen továbbra is Mikel Azcona az egyik csapattársa, aki 2022-ben volt bajnok, és a spanyolt a mezőny egyik legjobb képességű versenyzőjének tartják. A Hyundai ráadásul az új szezonra igazolt még egy tapasztalt pilótát az argentin Néstor Girolami személyében, aki évek óta az élmezőny tagja.

Kiegyensúlyozott versenyzéssel lehet sikereket elérni, a magyar pilóta is a többet ésszel mint erővel elvet vallja, a kockázatos manőverek nem kifizetődőek. Elmondása szerint ha van olyan szituáció, amiben nem száz százalékig biztos, abba inkább nem megy bele. Úgy fogalmaz:

"a háborúzás kapcsán van egy jó közmondás, hogy azt a háborút vívd meg, amiről biztosan tudod, hogy meg tudod nyerni".

Az idény az olaszországi Vallelungában indul, és nagy változás a korábbi évekhez képest, hogy 2024-ben ez lesz az egyetlen európai helyszín, a Hungaroring például a pálya felújítása miatt is esett ki a naptárból. A TCR World Tour Marokkóba, az Egyesült Államokba, Brazíliába, Uruguayba, Kínába és Makaóba is ellátogat idén.

Michelisz Norbert visszaemlékezett, tavaly Vallelungában megnyerte az időmérőt és az egyik futamot, úgyhogy most is bízik az erős rajtban, bár hozzátette, az ellenfelei sem tétlenkedtek a télen, újra bizonyítania kell, ehhez pedig a legjobb helyen van a Hyundainál. A dél-koreai márka legnagyobb ellenfele ezúttal is a négy autót felvonultató, kínai–svéd koprodukcióban versenyző Link & Co lesz.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×