Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
317.36
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: gyorietokc.hu

Fodor Csenge elárulta, mi volt a moszkvai győzelem kulcsa

A Győri ETO, mely legutóbb 27–23-ra győzött az orosz CSZKA Moszkva otthonában, rekordot jelentő, immár 69 mérkőzésből álló, több mint négy éve tartó veretlenségi sorozattal rendelkezik a BL-ben.

Időről időre felpillantva az eredményjelzőre, talán szoros találkozónak bizonyult a győri lányok moszkvai mérkőzése, de Fodor Csenge szerint belülről nézve egy pillanatig sem volt esélyes, hogy kiengednék a kezükből ezt a győzelmet. Mint mondta, a védekezésből kiindulva biztosnak érezte a csapatot, ráadásul voltak bravúrgólok is, vagyis végeredményben a magabiztos győzelem felé billent a mérleg – ismételte meg.

A Győr szélsője hozzátette: nem ez volt a legmagasabb intenzitású mérkőzésük, hiszen nem feltétlen a lerohanás jellemezte a játékukat, ugyanakkor nem elfelejtendő, hogy a CSZKA Moszkvát kiváló játékosok alkotják, így inkább fizikálisan volt nehéz dolguk a felállt fal ellen. Mindemellett pedig mentálisan sem volt egyszerű az orosz fővárosban pályára lépni, már csak a játékvezetést illetően sem – fűzte hozzá.

Ambros Martín vezetőedző a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a második félidőben még az elsőhöz képest is jobban játszottak, amivel Fodor Csenge is egyetértett. Szerinte ott az volt a kulcs, hogy még inkább felkeményedett a védekezésük, kapusteljesítményük pedig – Laura Glausernek köszönhetően – „fantasztikus” volt, miközben a támadásban is összeszedettebbek voltak, nem kapkodtak, így nem ment el annyi labda. „Összességében volt összeszedettebb a dolog” a második félidőben – jellemezte a második félidőt a balszélső.

A győri kézis lányok – közösségi oldaluk tanulsága szerint – a mérkőzést követően a Vörös teret is „bevették”. Fodor Csenge nagyon nagy élménynek nevezte a moszkvai városnézést, hiszen bár sokat utaznak külföldre, számos városban megfordulnak, de rendszerint csak a hoteleket és a kézis csarnokokat látják. Mínusz 10 fokban sétálgatni nem volt olyan kellemes, de a látvány feledtette velünk ezt – fűzte hozzá.

A teljes beszélgetés meghallgatható az InfoRádió Hetes című kézilabda-magazinjában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×