A vb-történet ötven legjobb futballistája: 36. Raymond Kopa - a kis Napóleon

Fura helyzetben lehetnek a lengyelek, ha a valaha volt legjobb játékosaikat lajstromozzák. Persze könnyedén eljutnak Zbigniew Boniekig, Włodzimierz Lubańskiig, Grzegorz Latóig, vagy, akár, hogy a modern időket se felejtsük, Robert Lewandowskiig. De az ő huszadik századi történetük sem volt kevésbé kalandos, mint a miénk, akár felírhatják a listára Ernst Wilimowskit, Miroslav Klosét, Lukas (eredetileg Łukasz) Podolskit – vagy éppen Raymond Kopát.

A francia futballban óriási szerep jutott az ország északi részére a XX. század első évtizedeiben bevándorló lengyelek (főleg bányászok) leszármazottjainak.

Laurent Koscielnyvel bezárólag több mint negyven lengyel származású futballista játszott 1935 óta a francia válogatottban.

Köztük Raymond Kopa, illetve a vele az 1958-as világbajnokságon bronzérmet nyerő Maryan Wisnieski, az egy válogatott mérkőzésen szerzett öt góljával francia társrekorder Thadée Cisowski.

Kopa eredeti családneve Kopaszewski volt, édesanyját HelenaWłodarczyknak hívták, de ő már Franciaországban, Noeux-les-Mines-ben született 1931. október 13-án. A helyi csapatban kezdett futballozni, aztán az Angers tagja volt, majd húszéves korától már csak két klubban játszott: a Stade de Reimsben és a Real Madridban.

Először 1951 és 1956 között játszott a reimsi piros-fehéreknél. Begyűjtött velük két bajnoki aranyérmet (1953, 1955), egy ezüstöt (1954) és egy Latin Kupát (1953). A labdarúgás történetének első BEK-döntőjét a Real Madrid és a Stade de Reims játszotta,

a párizsi finálé után a győztes megvette a vesztes legjobb játékosát.

Kopa három évet töltött aztán a királyi klubban, két bajnoki aranyérem (1957, 1958), egy ezüst (1959), három BEK-győzelem (1957, 1958, 1959) és egy Latin Kupa (1957) került a dicsőséglistájára. A Kopa, Rial, Di Stéfano, Puskás, Gento ötösfogatot minden idők legjobb csatársorai között emlegették.

Kopa madridi éveire esett az 1958-as, svédországi világbajnokság, amely a francia válogatott addigi legnagyobb sikerét hozta a bronzéremmel.

Két játékos nyújtott különösen emlékezetes teljesítményt: a gólkirály Just Fontaine és a karmester, a „kis Napóleon”, Raymond Kopa.

A kiválóan irányító, némileg Hidegkuti Nándor egykori szerepkörére emlékeztető pozícióban játszó Kopa a „kékek” mind a hat találkozóját végigjátszotta, s noha elsősorban a dirigálásban, az előkészítésben jeleskedett, a paraguayiak, a skótok és a nyugatnémetek ellen is gólt szerzett.

Raymond Kopa az ötvenes évek második felében volt pályafutása csúcspontján, 1956-ban harmadik, 1957-ben ugyancsak harmadik, 1958-ban első, 1959-ben harmadszor is harmadik volt a France Football Aranylabda-szavazásán.

Az egyetlen játékos, aki az ankét történetének első négy évében mindig dobogóra került.

(Alfredo Di Stéfano, aki azért hiányzik e sorozatunkból, mert a futballtörténelem egyik legkiválóbb játékosaként soha, egyetlen percet sem játszott világbajnokságon, háromszor volt az első háromban, 1958-ban, kivételesen, mint címvédőre, nem lehetett szavazni rá.)

De visszatérve Kopához, aki 1959-ben szintén visszatért, mégpedig a Stade de Reimshez. Ott töltötte pályafutása utolsó szakaszát, egészen 1967-ig.

A franciák egyik első világklasszisa soha nem titkolta,

Puskás Ferencet tartotta, Pelé mellett, a valaha volt legjobb játékosnak.

Több mint két évtizeddel ezelőtt, az aranylabdások pályafutásáról írott könyvbe készített interjúban mondta: „Puskás Ferenc – Pelével együtt – számomra minden idők legnagyobb játékosa volt, és ezt nem udvariasságból mondom. Emlékszem, amikor a Reimsszel 1953-ban bajnokok lettünk, az volt a jutalmunk, hogy átmehettünk Londonba, azt a csodálatos 6:3-as mérkőzést megtekinteni. Amikor a Realhoz jött, úgy néztünk rá, mintha az Isten szállt volna le közénk.”