Infostart.hu
eur:
365.59
usd:
320.74
bux:
152056.52
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Adventi jótékonysági előadások a Fővárosi Nagycirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz 4200 hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermeket lát vendégül az Advent a cirkuszban elnevezésű jótékonysági akció keretében - mondta az InfoRádióban Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója.

"A Fővárosi Nagycirkusz számára nagyon fontos, hogy a cirkuszművészet szépségeit mindenkihez eljuttassa. Magyarországon a hátrányos régiókban élő gyerekek és szüleik nagy része nem engedhetik azt meg, hogy Budapestre utazzanak és a cirkuszjegyet megvásárolják" - jelezte a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója.

Kriza Zsigmond hozzátette: "a cirkusz a gyerekkor egyik legszebb és legmaradandóbb élménye, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez minden gyerek életében jelen lehessen. Tavaly egy előadást tudtunk tartani, idén olyan nagy az érdeklődés, hogy már három lesz a Fővárosi Nagycirkusz Zéró gravitáció című műsorából."

"A szerdán, csütörtökön és pénteken előadott műsor fellépői ingyen lépnek a porondra, a cirkusz dolgozóival együtt ajándékokkal is kedveskedünk azoknak a nehéz sorsú gyerekeknek, akik az ország minden részéről érkeznek a Városligetbe" - mondta a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója.

A műsorról szólva Kriza Zsigmond úgy fogalmazott: "a cirkuszművészet évszázados harcot folytat a természet törvényeivel, így a gravitációval is. Minden alkalommal sikerül elhitetni azt, hogy ezek a cirkuszművészekre nem érvényesek. Ennek különösen szép példája a Zéró gravitáció című műsorunk, ahol gumiasztal- és talajakrobaták, trapézművészek egészen elképesztő produkcióiban gyönyörködhetnek a nézők, így az Advent a cirkuszban című akciónk 4200 résztvevője is, akik - remélhetőleg életre szóló élménnyel gazdagodnak."

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.

Merre menekülnek az oroszok a háború elől? – Trendek a szakértőtől

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×