Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Felavatták Gárdonyi Géza szobrát szülőházánál

Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából felavatták az író egész alakos szobrát szombaton a szülőházánál Gárdony-Agárdpusztán.

aTóth István (Fidesz-KDNP), Gárdony polgármestere beszédében kiemelte: a városban élőknek méltóképpen kell őrizniük Gárdonyi Géza emlékét. Az új szobor és az elmúlt évek fejlesztései lehetőséget adnak arra, hogy a feladatot még jobban elláthassák - mondta.

A városvezető emlékeztetett rá, hogy az író szülőházát 2007-ben újították fel, majd a közelben lévő egykori magtárból galériát alakították ki. Megépült az egri vár rönkből épült kicsinyített mása, illetve a Gárdonyi Géza nevét viselő sétány, amely a város szívét köti össze az emlékházzal. Az emlékév keretében pedig megújult a Szent Anna-kápolna, ahol az írót megkeresztelték.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy az emlékévet szervező bizottság célja az olvasás népszerűsítése, valamint Gárdonyi életművének és az abban megfogalmazott értékeknek a képviselete volt: a hazafiság, a helytállás, a kitartás, egymás tiszteletének és a család szeretetének képviselete. A Gárdonyi emlékév gerincét adó programok e gondolatok köré csoportosulnak - tette hozzá.

A "drága egri remete" várbéli sírfelirata alapján kijelentette: "csak a teste nincs itt velünk, hiszen Gárdonyi minden más módon velünk, bennünk él". Sokan vannak, akik neki köszönhetően lettek a nemzet barátai. "A láthatatlan ember" mindazokban ott él, akik szeretik őt és könyveit nyitott szívvel olvassák - mondta Habis László.

L. Simon László, a Gárdonyi-emlékév fővédnöke, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, a körzet fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Gárdonyi Géza a magyar irodalom egyik "állócsillaga", aki több műfajban is jelentőset alkotott. "Éppen ezért felelősségünk, hogy minden újabb nemzedék minden tagját értő és olvasó emberré tegyünk" - mondta, hozzáfűzve, a jövő oktatásának, kultúrpolitikájának az a tétje, hogy képesek lesznek-e olvasóvá tenni az embereket.

L. Simon László beszédét követően bemutatta az emlékévre megjelenő Szentjánosbogárkák: Gárdonyi világa című múzeumpedagógiai családi foglalkoztatófüzetet. Véleménye szerint a kiadvány korszerű eszköz ahhoz, hogy a változó szókészlet mellett is érthetővé, szerethetővé válhassanak olyan alapművek, mint amilyen Gárdonyi Géza Egri csillagok műve.

Keller Péter, az író dédunokája köszönetét fejezte ki a szobor felállításáért dolgozóknak, majd közölte: jóleső érzés, hogy az egész nemzet széles körben ünnepli dédapját.

Azt mondta, Gárdonyi Géza sikerének kulcsa "a misszió, a vízió és a célok összhangja" volt. Tudatos írónak nevezte, akinek küldetésének tartotta a nép oktatását.

Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Habis László, L. Simon László és Tóth István leplezte le. Az ünnepséget követően Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bemutatta a születésnap tiszteletére kibocsátott Gárdonyi-emlékérmet.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×