Infostart.hu
eur:
352.91
usd:
304.74
bux:
135686.33
2026. június 12. péntek Villő

A karrierhős tragédiája a Vígszínházban

Stendhal klasszikus regényének, a "Vörös és feketének" az adaptációját mutatja be szombaton a Vígszínház. A főszerepeket Varju Kálmán, Tornyi Ildikó és Igó Éva alakítják, az előadás rendezője Szikora János.

A regénynek 1958-ban Illés Endre készítette el az első magyar nyelvű színházi adaptációját, melyet most Békés Pál író újított fel. Mint azt Szikora János, az InfoRádiónak elmondta, mindkét adaptáció nagyon hű volt Stendhal alaptörténetéhez.

A rendező elmondása szerint, bár a francia szerző az 1830-as években vetette papírra művét, annak a kornak a történelmi konfliktusai sokban hasonlítanak napjaink társadalmi problémáihoz.

Szikora János koncepciója szerint a dráma aktualitását az adja, hogy egy történelmi helyzetben morális eszközökkel szinte lehetetlen érvényesülni. Ha azonban valaki erkölcsi tartalom nélkül mégis karriert fut be, egy idő után kiüresedve már nem tudja, milyen célból is kíván érvényesülni.

Julien Sorelt Varju Kálmán, De Renalnét Igó Éva, Mathilde-ot Tornyi Ildikó alakítja, a további szerepekben többek közt Lukács Sándor, Avar István, Mécs Károly, Vallai Péter és Tahi Tóth László láthatók.

Hanganyag: Fehér Anna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem
M1-duplatragédia nyolc halottal

Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem

Egymással összefüggő két baleset történt az M1-esen Hegyeshalom felé, előbb egy kamion rohant munkagépekbe, majd a torlódásban történt tömegszerencsétlenség. Megrázó fotók.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×