Infostart.hu
eur:
352.91
usd:
304.74
bux:
135686.33
2026. június 12. péntek Villő

Egy nagyon furcsa női pár

Neil Simon az egyik legsikeresebb darabjának számító Furcsa párt húsz évvel a bemutató után átdolgozta. A létrejött női változatot december 12-én mutatja be a Centrál Színház Nyertes Zsuzsa és Borbás Gabi főszereplésével.

Puskás Tamás, az előadás rendezője nagy szerelmese Neil Simon komédiáinak; korábban a Játékszín Napsugárfiúk című előadásában játszott Haumann Péterrel és Garas Dezsővel közösen, majd a Centrál Színházban - az akkori Vidám Színpadon - rendezte meg a 2005 szilveszterén bemutatott Legénylakást.

A Furcsa pár női változatával a színház kedveskedni kíván az idén 50 éves Nyertes Zsuzsának, aki 25 éves pályafutása során, szinte egyedülálló módon végig az egykori Vidám Színpad társulatánál tevékenykedett.

Szintén fontos koncepció volt a darab kiválasztásakor a direktor elmondása szerint, hogy a férfi és a női szerepek arányosan oszoljanak meg a színészek és a színésznők között. Az előadásban mindössze két férfiszerep van; a barátnők - Balogh Anna, Cseke Katinka, Kovács Vanda és Szabó Éva - mellett a Székhelyi József és Papp János alkotta bohóc-páros szerepel még az előadásban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem
M1-duplatragédia nyolc halottal

Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem

Egymással összefüggő két baleset történt az M1-esen Hegyeshalom felé, előbb egy kamion rohant munkagépekbe, majd a torlódásban történt tömegszerencsétlenség. Megrázó fotók.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×