Újjáalakul a Vágtázó Halottkémek, a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legegyénibb magyar együttese. Grandpierre Attila, a VHK frontembere a Magyar Nemzet Online-nak adott interjújában jelentette be a nagy hírt. Az együttes neve azonban Vágtázó Életerőre változik. Az öt egykori VHK-s muzsikus 2009. április 25-én lép színpadra, ahol nem csak régi, hanem új szerzemények is elhangzanak majd - és remélhetőleg a tőlük megszokott, hosszas improvizációkra is számíthatnak a rajongók.

Grandpierre másik együttese, a Vágtázó Csodaszarvas pénteken, december 5-én tartotta új albumának, a szeptemberben megjelent Végtelen Ázsiának a lemezbemutató koncertjét a Petőfi Csarnokban.

A Vágtázó Csodaszarvas 2005-ben lépett színpadra és 2006-ban jelentette meg első lemezét, a Tiszta forrást, ezzel emléket állítva Bartók Bélának a számára meghirdetett emlékévben. A VCSSZ tulajdonképp ugyanazt csinálja, amit a Grandpierre Attila kilépése után egy évvel, 2002-ben feloszlott VHK - csak épp nem gitárokkal, hanem rengeteg népi hangszerrel.

A Vágtázó Halottkémek 1975-ben alakult, és 1980-ban kezdett rendszeresen koncertezni. A kommunista diktatúra hatóságai megpróbálták ellehetetleníteni a fellépéseket, már csak azért is, mert akkoriban itthon még szokatlan volt a részben a VHK által meghonosított pogózás - márpedig az ő koncertjeiken önkívületbe estek a fiatalok.

Hogy miért? A New York Times azt írta róluk, hogy a VHK zenéje alapvető, elementáris, telve megszállott, felvillanyozott szenvedéllyel. Ebből első hallásra sokak számára csak egy nagy káosz érzékelhető. A VHK zenéje ugyanis improvizatív, monoton és pszichedelikus - mindezt pedig meglehetősen punkos lendülettel műveli. Grandpierre Attila az ősi zenei motívumok, az ázsiai népzenék megszállottja, és ez a zenei érdeklődés együtteseiben is visszaköszön. Több nyugati szaklap a VHK-t a világ egyik legjobb alternatív zenekarának tartja, külföldi kiadójuk, az Alternative Tentacles londoni főnöke, Bill Gilliam pedig "őseredeti istenélménynek" nevezte az együttes 1992-es, "A semmi kapuin dörömbölve" című, harmadik lemezét. Grandpierre Attila ezt "mágikus népzenének" nevezi. A banda részt vett a világ egyik legjelentősebb zenei eseményén, a New York-i Music Seminaron is.

Külföldön a Dead Kennedys főnökének, Jello Biafrának a kiadója jelentette meg őket, és kedvencei közt tartja számon a bandát Lemmy Kilmister, a Motörhead frontembere is.

Grandpierre Attila egy riportfilmben elmesélte: mindennek ellenére eleinte nehezen jutottak ki külföldi fesztiválokra, holott a nyugat-német közönség egyik kedvence voltak. Amikor nyugati szakemberek megkeresték a Petőfi Csarnok vezetőjét, hogy kit ajánlana, a Dolly Roll és a Neoton Família került terítékre. Ezek azonban nem nyerték el a nyugatiak tetszését, és valami olyat kértek, ami éppen ezzel ellentétes. Ekkor mutattak nekik VHK-t. Ezt szerették volna kivinni, de azt a választ kapták: arról ne is álmodjanak. A VHK végül úgy jutott ki, hogy Beatrix holland királynő kérvényezte azt a kommunista vezetésnél.

Grandpierre Attila - aki nem mellesleg az MTA Csillagászattudományi Intézetének és nemzetközi filozófiai folyóiratoknak a munkatársa, és már költőként is bemutatkozott - zenekarával szerepelt a fiatalon öngyilkosságot elkövető rendező, Bódy Gábor kultikus filmjében, a Kutya éji dalában is.

A zenekar első lemeze, A halál móresre tanítása így is csak 1988-ban jelenhetett meg, hogy azt kövesse az 1990-es album, A világösztön kiugrasztása. A kilencvenes években a Sziget nagyszínpadának állandó fellépője lett a csapat, a korábbi spontán folyamatzene azonban egyre inkább strukturalizálódott és metálosodott, azaz kommerszebb lett, így a csapat az évtized végére alkotói válságba került. Grandpierre kilépése után még a Korai Öröm énekesével próbálkoztak, de a karizmatikus, sámánkodó filozófus nélkül már nem volt értelme tovább vágtázniuk. Most azonban úgy tűnik, feltámadt bennük az életerő a folytatáshoz.