Infostart.hu
eur:
377.01
usd:
323.67
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Élő zenekar kíséri az elhunyt szupersztárt

Nyolc évvel halála után szerdán újra színpadon szerepel Frank Sinatra, akinek életét egy öt millió fontba került darab idézi meg a londoni West Enden. Az előadáson filmek, videók és élő nagyzenekar is szerepel. Nancy Sinatra, az énekes lánya szerint az ötlet "nem hátborzongató".

Zenetörténeti pillanatot élhetnek át azok, akik jegyet váltottak szerda estére a londoni Palladium színházba, hiszen nyolc évvel Frank Sinatra halála után ismét koncertet ad a legendás énekes.

Az előadás kitalálója, Keith Robinson azt mondta: az ötlet megszületésekor "magabiztos, ugyanakkor bizonytalan" volt abban, hogy vajon kivitelezhető-e az elképzelés.

Keith Robinson volt az, aki korábban ismeretlen, Frank Sinatra által forgatott felvételeket talált az amerikai énekes családjának emlékei között. A 35 mm-es filmeket Sinatra 1957-ben és 1958-ban vette fel, majd azok elkeveredtek.

A premieren megjelenik Frank Sinatra lánya, Nancy is, aki semmi hátborzongatót nem talál édesapja emlékének ilyen felidézésében. "Talán szomorú egy kicsit ez az alkalom, mivel ő nincsen már velünk és a darab közben talán arra gondolunk majd: Milyen jó lenne, ha köztünk lenne!" - fogalmazott Nancy Sinatra, aki többek között édesapjával is énekelt duettet, a slágerré lett "Something Stupid"-ot.

A Sinatra-család ugyanakkor szeretné elkerülni Elvis Presley sorsát, akinek halálát követően egyre-másra jelentek meg kétes értékű utánzói. "Szegény Elvis. A valódi Elvisszel az évek során virtuálisan visszaéltek. Nem szeretnénk, ha Frankből karikatúra lenne" - fogalmazott Nancy Sinatra, aki szerint más előadók esetében is követhető lenne édesapja példája.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×