Infostart.hu
eur:
353.78
usd:
309.67
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Pexels

Rettegnek a mozdonyvezetők – már a vasárnapi vasúti szerencsétlenség előtt figyelmeztettek

Két nappal a vasárnap esti baden-württembergi vasúti szerencsétlenség után is még folyik a kocsik mentése, és egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mi okozta a katasztrófát.

Kisiklott vasárnap egy személyvonat a németországi Baden-Württemberg tartomány délkeleti részén Riedlingen közelében, a rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy a szerencsétlenségben három ember vesztette életét, és negyvenegy utas megsérült. Az utasok egy részének sérülései súlyosak, néhány könnyebben sérült ugyanakkor már elhagyhatta a kórházat.

A közlés szerint a Sigmaringenből Ulmba tartó, mintegy 100 utast szállító regionális vonat a Münchentől 160 kilométerre nyugatra fekvő Riedlingennél azért siklott ki, mert a lezúduló esővíz alámosta a töltést.

A hatóságok arra számítanak, hogy kedden befejeződhet a négy kisiklott vasúti kocsi kiemelése a sínekről. A Deutsche Bahn szóvivője közölte: a munkálatok eddig a terv szerint haladnak. Egyidejűleg megerősítette azt a rendőrség és az ügyészség által közölt korábbi információt, amely szerint a valószínű ok a földcsuszamlás volt, amely egy túlfolyó szennyvízakna miatt részben betemette a síneket. Ennek ellenére a nyomozás nem fejeződött be – tette hozzá.

A tervek szerint a kocsik kiemelése után átvizsgálják a poggyászokat, illetve kutatják a további lehetséges nyomokat. A teljes kiemelést követően tudják a vasúttársaság szakemberei felmérni a károkat.

Ugyancsak hátra van még a vonat sebességét és más adatait rögzítő tachográf elektronikus készülék adatainak értékelése, egyelőre azonban azt sem erősítették meg, hogy a berendezést megtalálták-e.

A német hírportálok emlékeztettek arra, hogy 2024-ben már földcsuszamlás következtében kisiklott egy ICE expresszvonat ugyancsak Baden-Württembergben. A vonaton 185-en tartózkodtak, szerencsére senki nem sérült meg.

A Focus című hetilap online változatában a lap egyik újságírója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mozdonyvezetők félnek az ominózus vonaltól. Arno Luc évekig vizsgálta a Deutsche Bahn helyzetét, és erről könyvet is írt, a Focusnak nyilatkozva utalt arra, hogy a természet erősebb az embernél. „Sajnos az ilyen balesetek újra és újra megtörténnek” – mondta. A Rajna-völgyben pedig folyamatosan sziklák csúsznak a sínekre, a veszélyes területeket állandóan figyelik, az alagutakat, a lejtőket és a sziklákat folyamatosan vizsgálják.

A szakíró úgy fogalmazott, hogy általában nem történik semmi, amikor ICE vonat nekicsapódik valaminek, mert csak a mozdony 80 tonnát nyom, a teljes szerelvény pedig 350 és 856 tonna között van.

„Az ilyen szerelvényeket nehéz lemosni a sínekről”

– fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vasárnap esti balesetben érintett dízelmotorvonat tömege alig 200 tonna volt. Az újságíró a katasztrófa után beszélt egy mozdonyvezetővel, aki azt hangoztatta, hogy ezek a vonatok rendkívül veszélyesek, túl könnyűek ahhoz, hogy biztonságosak legyenek. Mindehhez hozzátette azt is, hogy gyakran túl nagy sebességgel száguldanak a kanyarokban. Feltételezése szerint a vasárnapi baleset során is ez történt.

A Deutsche Bahn a Focusnak nyilatkozva ezzel kapcsolatban csak arra utalt, hogy a tachográfot még elemezni kell.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×