Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash.com

Elsüllyedt egy hajó a dél-koreai partoknál

Halászhajó süllyedt el vasárnap Joszu kikötőváros előtt a dél-koreai partoknál – közölték a helyi hatóságok.

A délkeleti Puszanból induló 139 tonnás halászhajó Joszu kikötője előtt tűnt el a radarernyőkről. A 14 fős legénységből négyen élték túl a hajótörést, négyen meghaltak, egy embert a hajótörzsben találtak meg, de állapotára vonatkozóan nincsenek pontosabb értesülések, öt másikat pedig továbbra is eltűntként kezelnek. A parti őrség egységeinek a rossz időjárási körülmények ellenére a roncsot mintegy 80 méteres mélységben sikerült megtalálniuk 17 kilométerre keletre Habek szigetétől.

Kezdetben még arról számoltak be, hogy nyolc embert sikerült kimenteni, akik közül öten egy mentőcsónakon sodródtak, míg a többieket a jéghideg tengerből vették fel. Négyen közülük azonban nem élték túl a viszontagságokat. A tájékoztatás szerint a halottak között van a hajó 66 éves kapitánya is.

A hatóságok szerint a legénység nyolc dél-koreai, három vietnámi és három indonéziai állampolgár tagja közül két vietnámi és két indonéziai élte túl a balesetet.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×