Infostart.hu
eur:
375.02
usd:
317.34
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Újabb csúszás Olaszországban

Ismételten haladékot kért az államfőtől Olaszországban a közös kormány létrehozására az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga - jelentette be Luigi Di Maio, az M5S vezetője a sajtónak hétfőn.

Mint mondta, további néhány napot kértek az "Olaszországot megváltoztatni akaró" M5S-Liga kormány megalakítására.

Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy

jól halad a két párt közti kormányszerződés megírása, amelyben az M5S és a Liga választási ígéretei is helyet kapnak.

Megemlítette az állampolgári jogon járó alapjövedelem bevezetését, a nyugdíjreformot, a korrupció elleni küzdelmet, az adócsalás büntetésének szigorítását, valamint a vízszolgáltatás privatizációjának eltörlését. Elmondta, hogy az M5S és a Liga közötti kormányszerződés a német nagykoalíció példáját követi.

Hozzátette, hogy a két párt nem közli előre a közös miniszterelnök és a többi miniszter nevét, mivel ennél sokkal jelentősebb a politikai program lefektetése. Korábban Luigi di Maio úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök politikus és nem szakértő lesz.

"Megváltoztatjuk a politikát. Ha ez a kormány megkezdi munkáját, valóban elkezdődik a harmadik köztársaság Olaszországban,

amelyben az elsők az olaszok lesznek, a polgárok előre lépnek, a politikusok pedig hátra" - mondta Luigi Di Maio. Megjegyezte, hogy az M5S-Liga kormány a következő öt évre tervez, ezért kell még egy kis idő a közös program kidolgozására. Kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy Rómának minél gyorsabban kormányra van szüksége a nemzetközi és európai uniós határidők miatt.

Az M5S vezetője az államfővel tartott találkozó után nyilatkozott a sajtónak.

Sergio Mattarella államfő jelenleg a Liga delegációjával egyeztet.

Az M5S és a Liga csütörtökön jelentette be, hogy közös kormányt alkotnak. Az államfő ezért felfüggesztette a szakértői kormány kinevezését, amellyel a március 4-i parlamenti választások óta eredménytelen kormányalakítást akarta lezárni.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×