Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.13
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Két párt történelmet ír Olaszországban

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga készen áll bemutatni az államfőnek a két párt kormányprogramját és miniszteri névsorát, miközben az utolsó pillanatig egyeztetnek a közös miniszterelnök személyéről - jelentette az olasz sajtó hétfőn.

Luigi Di Maio, az M5S és Matteo Salvini, a Liga vezetője egész hétvégén Milánóban egyeztetett a születendő M5S-Liga kormányprogram részleteiről. Matteo Salvini úgy nyilatkozott: készen állnak az államfővel találkozni. Luigi Di Maio kijelentette, a két párt történelmet ír, ezért időigényes a közös program megalkotása.

Az eddig ismert ütemezés szerint a két párt hétfőn további találkozókat tart, majd a késő délutáni órákban Sergio Mattarella államfő fogadja a Di Maio és Salvini vezette delegációkat a kormányprogram, a miniszterelnök és a miniszteri névsor bemutatására.

Az olasz sajtóban megjelent vázlatok szerint az M5S és a Liga húszpontos kormánycsomagot állított össze, amelyben a Liga által ígért adóreform, valamint az M5S által tervezett állampolgári jogon járó alapjövedelem bevezetése is szerepel. A két párt Európa-párti politikára kötelezi el magát és ezzel egy időben a Moszkvával való kapcsolatok erősítésére. Kiemelt pontja az M5S-Liga közös programjának a nyugdíjreform, a nemzet- és a közbiztonság, és az Olaszországban élő muzulmán közösség mecsetépítési engedélyeinek szigorítása.

Ami a migrációt illeti, a kormányprogram az EU menekültügyi kérdéseit szabályozó dublini rendelet felülvizsgálatát szorgalmazza, az Olaszországban tartózkodó menedékkérők kötelező európai áthelyezését és mindenekelőtt azt, hogy az eddig az Olaszországban a befogadásra fordított forrásokat a római kormány az illegális bevándorlók kiutasítására költse. A Liga ezen kívül az olaszországi migránstáborok rendszerének átalakítását javasolja.

Sajtóinformációk szerint Luigi Di Maio és Matteo Salvini is lemondott miniszterelnöki ambícióiról. Di Maio a külügyminisztériumot vagy a munkaügyi és jóléti minisztériumot foglalhatná el a párt szorgalmazta alapjövedelem bevezetése miatt, Salvini pedig a belügyminiszteri székre pályázik. Az olasz sajtó szerint továbbra sincsen végleges megállapodás a közös miniszterelnök személyéről, aki Luigi di Maio szavai szerint elismert politikus és nem szakértő lesz.

Az M5S és a Liga csütörtökön jelentette be, hogy kormányt alakítanak. Az államfő ezért felfüggesztette a szakértői kormány kinevezését, amellyel a március 4-i parlamenti választások óta eredménytelen kormányalakítást akarta lezárni.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×