Infostart.hu
eur:
380.64
usd:
322.88
bux:
130437.44
2026. február 3. kedd Balázs

Trump nem nevez ki nagykövetet

A szokásosnál lassabban halad Donald Trump elnöksége alatt az amerikai külképviselet-vezetők jelölése és kinevezése; alig maroknyi misszióvezető foglalhatta csak el eddig az állomáshelyét. Budapesten – ahová 1994 óta politikai kinevezetteket küldenek Washingtonból – január óta nincsen amerikai nagykövet - mutatott rá a Magyar Idők.

Az év eleje a szokásos ideje annak, hogy az új elnök nagyköveteket jelöljön, akiket a szenátus a tavasszal jóváhagy, így még a nyár kezdete előtt elfoglalhatják állomáshelyüket – nyilatkozta a Magyar Időknek korábban Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet, aki Budapesten is szolgált diplomataként. Ám egyre többeknek tűnik fel: ez az időrend – mint egyébként Donald Trump esetében sok minden más – az idén borulni látszik: az elnök eddig 20 képviselő-vezetőt jelölt, míg elődje, Barack Obama azonos időszak alatt 40-et, George W. Bush pedig 27-et.

Mindössze 6 Trump-kinevezettet hagyott jóvá a szenátus: egy-két kulcsposzton, így az ENSZ-ben, Kínában vagy Izraelben képviselheti új vezető az amerikai diplomáciát.

A július 4-i nemzeti ünnep általában választóvonal a diplomáciai naptárban; megkezdődnek a szabadságolások. A szenátus július vége és szeptember eleje között tart nyári szünetet. Az elnök ugyan ekkor is kinevezhet – szenátusi jóváhagyás nélkül – nagykövetet, de csak ideiglenesen.

Colleen Bell, Obama utolsó magyarországi nagykövete január 20-án utazott el hazánkból; azóta a Szabadság téri képviseletet David Kostelancik vezeti ügyvivőként.

"Már egy hónappal ezelőtt vártuk a jelölést, de valami közbejött. Most bármikor esedékes" – nyilatkozta három hete a Magyar Időknek Bell lehetséges utódjával kapcsolatban Connie Mack, hazánk érdekeinek megbízott washingtoni képviselője. Érdemi fejlemény azóta sem történt.

Ha karrierdiplomata, nem pedig újabb politikai kinevezett érkezik fővárosunkba, az 1994 óta példátlan lenne. Pedig a kétoldalú kapcsolatok több megfigyelője is szorgalmazta már, hogy a sokszor kényes Budapest– Washington-viszonyt egy, a térségünket jól ismerő karrierdiplomata segíthetné a legjobban - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×