Infostart.hu
eur:
390.3
usd:
330.93
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Hogyan költsünk el 18 milliárdot észrevétlenül?

Minden idők egyik legnagyobb angliai rablását hajtották végre azok, akik szerdán mintegy 50 millió fontot (18 és fél milliárd forintot) raboltak el egy Kent megyei értékőrző és -szállító cég raktárából. A kérdés most már csak az: hogyan költsék el feltűnés nélkül a zsákmányolt pénzt?

A brit kriminalisztika történetének egyik legnagyobb rablását követték el szerdán a dél-angliai Kent megyében. A rendőrség szerint "katonai precizitással" követték el a bűncselekményt.

Az 50 millió fontos (18 és fél milliárd forintos) zsákmányt azonban nem elég megszerezni, el is kell rejteni, majd észrevétlenül kell tőle megszabadulni - hívják fel a figyelmet szakértők.

Merre tovább?

Márpedig ez nem lesz egyszerű, hiszen 50 millió font több tonnát nyom, márpedig szakemberek szerint ekkora összegtől manapság feltűnés nélkül megválni majdnem lehetetlen.

A rendőrség úgy véli, hogy az, aki képes volt megtervezni és végrehajt(at)ni egy ilyen rablást, annak valószínűleg pontos terve van arra is, hogy mi következik a sikeres végrehajtás után.

Ugyanakkor azzal a bűnüldözők is tisztában vannak, hogy ha pár napon belül nem sikerül elkapniuk az elkövetőket, akkor alighanem bottal üthetik a nyomukat.

A Scotland Yard dolgát némileg megkönnyítheti, hogy szakértők szerint csak néhány olyan szervezet működik Nagy-Britanniában, amely képes lehet egy ilyen nagyságrendű rablást véghezvinni.

Pénzt elrejteni

A rendőrség egyik vezető munkatársa szerint hiba lenne, ha a közönség a hollywood-i filmek romantikáját képzelné a történtek mögé. A névtelenséget kérő forrás úgy vélekedett, hogy a rablás szellemi irányítója aligha van tisztában azzal, hogy pontosan mennyit is raboltak el szerdán.

Az elkövetők legfontosabb feladata most alighanem a pénz elszállítása a rablás környékéről, majd az elrejtése. Egyik sem egyszerű feladat, hiszen több tonna pénzről van szó. (Miután Nagy-Britanniában az ötven fontos bankjegy a legnagyobb egység, így legkevesebb egymillió bankót kell elrejteni.)

Problémát okozhat a türelmetlenség is. Korábbi - elsősorban az IRA által elkövetett - rablások esetében ugyanis többször azon buktak meg az elkövetők, hogy nem volt elég türelmük kivárni, amíg elül a vihar.

Nehéz, de nem lehetetlen

A helyzet most annyival bonyolultabb, hogy 2001. szeptember 11. után a hatóságok a korábbinál is fokozottabb figyelmet fordítanak a nagyobb pénzmozgásokra.

"A feladat nehéz, de nem lehetetlen" - állítja Jeffrey Robinson, aki több könyvet is írt a pénzmosásáról. A szerző úgy véli, hogy a csoport elsősorban kaszinókon, bukmékereken illetve nagy készpénzmozgást igénylő üzleti vállalkozásokon (éttermek, pubok) keresztül próbálkozhat a pénz eltüntetésével.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×