Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Tovább nyújtózkodik a kínai autógyártó óriás

Infostart
2024. július 8. 15:56
A kínai autógyártó európai „offenzívája” egymilliárd dollár értékű beruházással folytatódik, hogy a lehető legnagyobb gyártókapacitást telepítsen az Európai Unió közelébe.

Nemcsak saját piacának igényeit elégítheti ki, de az Európai Unióba is jelentős mennyiségű autót szállíthat a BYD, ha megépíti új üzemét Törökország nyugati részén, Manisa tartományban – tudta meg az Automotive News Europe, amit a Telex szemlézett.

A mintegy egymilliárd dollár (kb. 363 milliárd forint) összértékű beruházást hivatalosan Recep Tayyip Erdogan elnök jelenti be hamarosan, tudta meg nevük elhallgatását kérő török kormányzati forrásoktól a szakportál, amely azt is írja, hogy Törökország a szintén kínai Cheryvel is előrehaladott tárgyalásokat folytat egy lehetséges gyárépítésről.

A bejelentésre azután kerülhet sor, hogy az Európai Unió július elejétől, átmeneti többletvámot jelentett be a kínai villanyautókra, amelyek közül a BYD anyaországban gyártott típusai után 17,5 százalék vámot kell fizetnie a gyártónak, az eddigi 10 százalékon felül. A lap érdességként jegyzi meg, hogy Törökország korábban 40 százalékos vám bevezetését tervezte az összes Kínából érkező járműre, de ettől a tervtől végül visszalépett.

A törökországi gyárépítés egy nagyobb folyamat része a BYD esetében; tavaly kiderült, hogy Kína piacvezető autógyártója Magyarországon építi fel első európai üzemét, amely 2026 előtt megnyithat. Nemrég kezdődött a termelés a márka thaiföldi gyárában, illetve a BYD átvett egy egykori Ford-gyárat Brazíliában is, valamint lehetséges helyszíneket keresett Mexikóban, ahol szintén gyárat építene.

Az idei második negyedévben összesen közel 983 ezer új villany- és hibridautót adott el a BYD világszerte, ez 40 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában regisztrált mennyiséget. A cég hamarosan Európában is forgalmazni kezdi legolcsóbb modelljét, a Seagullt, amelytől az itteni, jelenleg stagnáló villanyautó-piacon is komoly sikereket remél.