Infostart.hu
eur:
375.29
usd:
317.98
bux:
127673.74
2026. február 26. csütörtök Edina

Távozik Farkas Ádám az Európai Bankhatóság éléről

A hazai pénzügyi felügyelet egykori elnöke egy, a pénzintézetek érdekében lobbizó, szintén londoni szervezethez „igazol át” 2020. január 31-én.

Távozik az Európai Bankhatóság (EBA) éléről Farkas Ádám, aki 2011 óta volt a szervezet igazgatója. – írta az Mfor.hu a londoni székhelyű testület közleménye alapján.

Farkas Ádám 2011 márciusa óta az Európai Bankhatóság (EBA) igazgatója. Korábban egy éven át, 2009 júniusától 2010 júniusáig az akkor még külön testületként működött Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyeleti tanácsának az elnöke volt. A korábban (1997-2001 között) a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatójaként, majd 2002-2005 között a CIB Bank társ-vezérigazgatójaként tevékenykedett Farkas EBA-igazgatói mandátuma öt évre szólt, amely csak egyszer hosszabbítható, ez 2015-ben megtörtént, így 2020 után már nem tudta volna betölteni e pozíciót.

A brit sajtó augusztus végén szivárogtatta ki, hogy Farkas augusztus elején felmondott, s az Association for Financial Markets in Europe (AFME) vezérigazgatója lesz. Az AFME az Európában legaktívabb nemzetközi wholesale bankok szervezete, Londonban van a székhelye, Frankfurtban és Brüsszelben van még irodája. A tagsága publikus, benne vannak a legnagyobb európai, amerikai japán és egyéb bankok, amelyek Európában aktívak.

Mivel Farkas rendkívül érzékeny pénzügyi adatok és információk, üzleti titkok birtokában van, az EBA-nak döntenie kellett arról, hogy milyen feltételekkel „járul hozzá” a váltásához. Közleményük szerint Farkas valóban az AFME-hez megy, és mivel mostani és jövőbeni pozíciója miatt konfliktus alakulhat ki, ezért a foglalkoztatási és etikai szabályaival összhangban úgy döntött, hogy a továbbiakban nem vehet részt az EBA érdemi, felügyeleti munkájában, kizárólag a testület működtetésével kapcsolatos feladatokat láthatja el október 31-ig.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×