Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
323.74
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Parragh László: A költségvetés elbírna még több béremelést

A kamara elnöke szerint az idő igazolta az általuk is kezdeményezett bérfelzárkóztatás helyességét, de még lenne lehetőség folytatásra.

A kamarai rendszer tekintélye, súlya az idén erősödött, nőtt a társadalmi elismertsége a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint.

Parragh László az ipari és kereskedelmi kamarai elnökök előtt tartott évzáró budapesti rendezvényen úgy fogalmazott: beigazolódott előrejelzéseik helyessége. Példaként említette, hogy 4 százalék körüli gazdasági növekedést prognosztizáltak az idei évre, és ez teljesül,

jövőre pedig a tartós gazdasági növekedés alapjait kell lerakni

a fenntarthatóság érdekében.

Az idő igazolta az általuk is kezdeményezett bérfelzárkóztatás helyességét, nőttek a bérek, emelkedett a fogyasztás, a költségvetési egyensúly a meghatározott keretek között maradt - tette hozzá.

Szerinte a költségvetés jó helyzete lehetővé tenné, hogy

még több állami bevételről mondjon le az állam a bérfejlesztés javára.

Parragh László úgy látja, hogy a kamara társadalmi elismertségének javulása a magyar gazdaság teljesítményének is szól.

Jelentős változások

Jelezte, jelentős változást hoz a kamarai rendszerben a választott bíróság újjászervezése. A tervek szerint hamarosan kiválasztják a november végéig jelentkezettek közül a választott bírókat, az eddigi energetikai és pénzügyi választott bíróságok bekerülnek a kamarai rendszerben már működő testület mellé, új elnökséget választanak, és mindezt a változást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2018 január végére összehívott küldöttgyűlése hagyja jóvá.

Parragh László: A költségvetés elbírna még több béremelést

Az átalakítástól azt várják, hogy egyre több szerződésben jelölik meg az MKIK mellett működő választott bíróságot vitás kérdések eldöntésére, és

Magyarországon rendezik majd a vállalatok jogi vitájukat, nem külföldön

- tette hozzá Parragh László.

A kormánnyal való együttműködést eredményesnek nevezte az MKIK elnöke.

Felidézte, hogy a kormány több kamarai javaslatot is elfogadott, például a kisadózó vállalkozók tételes adójának és a kisvállalati adó kedvezményeinek bővítését, az alanyi áfamentes értékhatár 8 millió forintra emelését, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszerre való felkészülés idejét meghosszabbították.

A Széchenyi Kártya program is sikereket tudott felmutatni - mondta Parragh László. Az kártya indulása óta, 2002. augusztus 1. és 2017. november 17. között 348 145 igénylést fogadtak be a közreműködők, ez idő alatt 262 150 hitelügylet jött létre, és 1888 milliárd forintnál több hitelt helyeztek ki, ebből csak az idén rekord mennyiségű, 200 milliárd forint kedvezményes finanszírozási lehetőséget juttattak el a kisvállalkozásokhoz - tette hozzá.

A régióban először lesz EuroSkills

Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fontos feladatának nevezte, hogy 2018-ban rendezik meg - a kelet-európai régióban elsőként - a fiatal szakmunkások európai bajnokságát, az EuroSkills versenyt, amelyre

28 országból megközelítően 600 versenyző érkezik 40 szakmában.

Az eseményre 80 ezer látogatót várnak, köztük pályaválasztás előtt álló iskolásokat.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×