Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.47
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Váratlan hatása lett a Tesco-sztrájknak

Úgy tűnik, más munkáltatók is megijedtek, így már el is indultak a béremelkedések a múlt heti (Tesco) sztrájk hatására - mondta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A lap szombati számában Sáling József megjegyezte, úgy tűnik, nemcsak a bérek nőhetnek, hanem a dolgozói létszám is. Szerinte ugyanakkor félő, hogy épp a multiláncok lesznek képesek embereket átcsábítani máshonnan, például a kisebb boltokból.

Sáling József elmondta, elindult a bérmozgás, úgy tudják, több bolthálózatnál is azt tervezik, hogy 5-10 ezer forinttal emelnek. Közölte, az Auchannál a legforróbb a helyzet, ott két héten belül indul a bértárgyalás.

"Bejelentkeztek a diszkontok, a Lidi- és Aldi-dolgozók is megkerestek. Hiába jók a fizetések, kis létszámban dolgoznak. Az emberek túlterheltek, mindenkinek több munkakört kell betöltenie. Lépnie kell a Spárnak is, 12 ezer alkalmazottal ő második legnagyobb munkáltató a Tesco után az ágazatban" - mondta az elnök, aki szerint folyamatosak az egyeztetések a munkáltatókkal és az alkalmazottakkal.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. október 15. 17:42
2026. október 15. 04:45
×
×