Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
327.47
bux:
143827.29
2026. október 14. szerda Helén
Pályára állt az új budapesti Duna-híd ügye

Pályára állt az új budapesti Duna-híd ügye

Kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három sávos új közlekedési korridor jön létre Buda és Pest között.

Miután tavasszal végleg eldőlt, hogy nem lesz olimpia 2024-ben Budapesten, a kormány úgy döntött, folytatják az olimpiai nevezéshez kapcsolódó előkészítési munkákat. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár március végén elmondta, a beruházások keretében kiépül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető kötöttpályás közlekedés, háromsávosra bővül az M1-es és M7-es autópálya, és megépül a Galvani úti híd is. Ez utóbbi előkészítése kezdődött most el.

Pályára állt az új budapesti Duna-híd ügye

A beruházó Kiemelt Kormányzati Beruházások Központ (KKBK) ugyanis kiírta a Galvani-híd megépítéséhez tartozó Új Duna-híd nemzetközi tervpályázatot - írta a magyarepitok.hu.

A TED-en megjelent eljárás szövege szerint a budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három sávos új közlekedési korridor jön létre. Ennek a korridornak a fő mederhídja lesz az új Duna-híd, amire nemzetközi tervpályázatot bonyolítanak le az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítése előtt.

A korridor megvalósíthatósági tanulmányára tavaly novemberben írtak ki pályázatot, amiből kiderült, a tervezendő új közúti szakasz a Fehérvári úttól kezdődik, és a Galvani utca meglévő szakaszának átépítésével kapcsolódik majd a Galvani Duna-hídhoz. Ezután Csepel szigetcsúcson keresztül új nyomvonalon haladva folytatódik a Soroksári Duna-hídon keresztül az Illatos út átépítésével az Üllői úti csomópontig, összesen 7,45 kilométer hosszan.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×