Infostart.hu
eur:
364.02
usd:
319.2
bux:
144428.67
2026. július 23. csütörtök Lenke

Leszidta az APEH-ellenőröket a piaci vállalkozó

Az ellenőrzött adózók 20 százaléka nem adott számlát vagy nyugtát az Aranyhíd elnevezésű átfogó balatoni akció során - mondta el az Inforádiónak az APEH szóvivője. Bakonyi Ágnes hozzátette: nem javult a helyzet a foglalkoztatás területén, minden második esetben tártak fel hiányosságot a revizorok.

Ezer ellenőrzést végzett a száznál is több revizor a Balaton partján az APEH Aranyhíd fedőnevű akciójában. Az elmúlt évek tapasztalataiból azt lehet levonni, hogy javult a számla- és nyugtaadási fegyelem - mondta el az InfoRádiónak az APEH szóvivője, Bakonyi Ágnes.

Mint kifejtette, amíg tavaly még az ellenőrzöttek 35 százaléka nem adott elismervényt a vásárlásról az ellenőröknek, addig ez a szám idén 20 százalék alatt volt.

Szerinte ez nyilván annak is köszönhető, hogy a kereskedők számítanak az adóellenőrök érkezésére. Ugyanakkor Bakonyi Ágnes furcsállja, hogy ugyan tudják a vállalkozók, lesz ellenőrzés, a feketemunka aránya mégsem csökkent. Ilyen szempontból az ellenőrzött vállalkozások fele akadt fenn a rostán.

Növekedett bírság is, most már egymillió forintot is kiróhatnak az ellenőrök a szabályok ellen vétő vállalkozásnak, ismételt tetten érés esetén pedig be is zárhatják a boltot - mutatott rá a szóvivő. Megjegyezte, mivel már az alkalmazott is bírságolható, a főnök kérése ellenére sem hajlandó mindenki áthágni a törvényt.

Rendőrök is kísérik az ellenőröket

"Szigorúak vagyunk, de rosszindulatúak nem. Ahol nem kell, ott nem a maximális bírságot rójuk ki" - mondta Bakonyi Ágnes. Szavai szerint azonban azokkal szemben keményen járunk el, akik notórius visszaesők, és nem veszik komolyan az adóhatóságot.

A bírság teljes összege az első becslések szerint 25 millió forint körül van, és még tart az akció - jelentette ki az APEH munkatársa.

Idén nem érte komolyabb atrocitás a revizorokat - jegyezte meg Bakonyi Ágnes. Mint mondta, az éjszakai ellenőrzésekre, bárokba, szórakozóhelyekre mindig kíséri két rendőr az adóellenőr párost.

A szóvivő fölsorolta a legkirívóbb eseteket is. Eszerint ha a revizor németül beszél a dinnyeárussal, soha nem kap nyugtát. Egy hennafestő pedig közölte, hogy nem ad nyugtát, hiszen művészi tevékenységet folytat, ami után szerinte nem kell adóznia.

Végül egy piaci vállalkozó leszidta az ellenőröket, hogy miért nem fél órával hamarabb jöttek, addig annyi nyugtát adott ki, hogy az neki már bőven elég, miért most jöttek, amikor már nem ad - mesélte Bakonyi Ágnes.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×