Miként a világ tőzsdéinek parkettjein, Davosban is az amerikai Fed aggresszív, háromnegyed százalékpontos kamatcsökkentése a legnagyobb beszédtéma ezekben a napokban. Vajon sikerül-e ezzel elkerülni az amerikai gazdaság visszaesését, amelyet - az ottani fogyasztás és import csökkenése miatt - az egész világ megérez?
Nouriel Roubini szerint nem. Az ismert közgazdász a világgazdaság kilátásairól szóló beszélgetésen azt mondta, hogy egyedül az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem tudja megóvni az amerikai gazdaságot.
A világgazdaság pedig nem tudja "lecsatolni magát" az amerikai piacról. Steven Roach, a Morgan Stanley bank közgazdásza azt tette hozzá, hogy a globális lassulás elől Európa sem bújhat el.
A szó, amint nem szívesen hallanak: pesszimizmus
Mint az AFP hírügynökség megjegyezte, az idei, sorban 38. fórum előtt a szervezők azt remélték, hogy nem a "túlzott pesszimizmus" lesz az eszmecserék fő ismérve.
Ehhez képest a 27 állam- és kormányfő, a több száz miniszter és gazdasági vezető olyan előadásokat hallgathat meg, mint a "Hogyan készüljünk a globális recesszióra?", vagy a "Ha Amerika tüsszent, megfázik-e az egész világ?" című rendezvények.
A Világbank néhány hete azt jósolta, hogy a globális gazdaságban a feltörekvő piacok, köztük is Kína és India fogja 2008-ban fenntartani a növekedést, ezért nagy érdeklődés övezi a velük kapcsolatos előadásokat.
Musharraf, Bono és Google
Vezető szerephez jut azonban a politika is: ott lesz Davosban például néhány latin-amerikai és ázsiai vezető mellett Pervez Musarraf pakisztáni, Hamid Karzai afgán és Simon Peresz izraeli elnök is.
Kérdés, hogy a tőzsdepiaci pánik mennyire vonja el a résztvevők figyelmét az olyan ismert témákról, mint a Közel-Kelet, a globális felmelegedés, a nukleáris technológia elterjedése és a szegénység elleni harc.
A nagy nevek közül még érdemes megemlíteni Al Gore-t, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, és valószínűleg az egyetlen résztvevőt, aki a borús hangulat ellenére is töretlen optimizmussal ecseteli majd a technológiai lehetőségeket: Bill Gates-t, a Microsoft alapítóját.
Az elitvendégek talákozhatnak az elitkultúra képviselőivel is: Emma Thopmson színésznő, Paulo Coelho író és a rocksztár és aktivista Bono személyében. Kapcsolatépítésre és szórakozásra pedig az ezúttal a Google által rendezett party ad majd lehetőséget.
Nagy baj van az űrállomáson