Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin

Újabb őrizetbe vétel a Czeglédy-ügyben!

Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatását - tudatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Az eddigi kilenc gyanúsított előzetes letartóztatása mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának nyomozása során újabb, a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló terheltet vettek őrizetbe.

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta a cég közvetlen működésében érintett és vállalkozásokkal kapcsolatban álló iskolaszövetkezetek tevékenységét koordináló nő előzetes letartóztatását.

A bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tartja szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését - tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Címlapról ajánljuk

Filmfesztiválra utazik Magyar Péter, de ez is politika

Magyar Péter május 5-én Olaszországba utazik, hogy részt vegyen a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon (Riviera International Film Festival). Az esemény programjában szerepel a „Tavaszi szél” című dokumentumfilm bemutatója is, amely az elmúlt hetekben jelentős nézettségi sikereket ért el.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×