Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
323.19
bux:
148851.48
2026. november 4. szerda Károly

Meztelenül tér vissza a Spice Girls

Új megjelenéssel készül visszatérni a színpadra a Spice Girls. A legendás lánycsapat újra összeáll - és ebből az alkalomból le is vetkőzik!

Az együttes tagjai - Victoria Beckham, Geri Halliwell, Mel Brown, Emma Burton és Mel Chrisholm - a harmincas éveikben járnak, és összesen hat gyermekük van.

Ez azonban nem gátolja meg legalább kettejüket - Posh és Baby Spice-t - abban, hogy többet mutasson meg magából a vártnál.

Az együttes koncertturnét tervez, és megnyugvással állapították meg, hogy az biztosan sikeres lesz; már eddig hárommilliónál több jegyre futott be igénylés az interneten.

Emiatt már el is döntötték, hogy újabb városokat vesznek be a turnéba, így fellépnek majd többek között San Joséban és Sanghajban is.

A csapat hat év után áll össze megint; 1998-ban oszlottak fel, amikor Geri Halliwell kilépett az együttesből.

Pedig nagyon sikeresek voltak: 55 millió albumot adtak el, és kilenc alkalommal szerepeltek a brit slágerlista élén.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás, raliznak a tőzsdék

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás, raliznak a tőzsdék

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×