Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.26
bux:
148957.78
2026. november 4. szerda Károly

Elmaradt a szamaragolás, csalódottak a csemeték

Felfújható állatoknak kellett helyettesíteniük a gyerekeket az idei llandudnoói szamárderbin Nagy-Britanniában, mert a szervezők nem tudtak biztosítást kötni az eseményre.

39 éve tartanak szamárversenyt a városkában, azóta a csacsikat mindig gyerekek ülték meg. Eddig egy lemondó nyilatkozatot írattak alá a csemeték szüleivel a derbi előtt, amelyben elismerték, hogy lemondanak kártérítési jogukról, ha baleset történne.

A lassan négy évtizedes, hagyományos verseny - amely önálló eseményként indult, mára azonban valódi ünnepnap - során még nem történt komolyabb baleset egy-egy fenékre pottyanásnál.

A szervezők idén azonban mégis azt a tanácsot kapták, hogy hagyjanak fel ezzel, mert, ha baleset történik, nehéz helyzetbe kerülhetnek, hiszen lehetséges, hogy a gyerekek - ha elérik a nagykorúságot - mégis pert indítanak az ügyben.

Nemet mondott a biztosító

A főszervező, Robin Holden csak azt sajnálta, hogy a gyerekek szomorúak lesznek, ha megtudják: nem ülhetnek szamárhátra.

"Beszéltünk a biztosítónkkal, és közölték, hogy nem kötnek szerződést velünk olyan eseményre, ahol gyerekek versenyeznek a szamarak hátán" - mondta Robin Holden.

A szervezőknek így megoldást kellett találniuk a gyerekzsokék helyettesítésére, és felmerült: mi lenne, ha a csacsik hátára felfújható állatokat erősítenének?

A gazdának mindegy


A szamarak gazdája nem tiltakozott. "Egy műbirka azonnal leeresztett, így helyettesítenünk kellett egy orangutánnal. Az utolsó pillanatban ugrott be, de remekül teljesített hajtóként" - mondta Robin Holden.

"Minden tevékenységet, amely egy kicsit is rizikós, tönkretesz a bürokrácia, meg az egészségügyi és biztonsági szabályok. Az életben is van kockázat, és egy fejlődő személyiségnek fontos megtanulnia, hogyan kezelje" - mondta a városka egyik vezetője, Brian Bertola, a volt tanár, aki egyáltalán nem értett egyet az döntéssel.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×