Infostart.hu
eur:
359.4
usd:
310.27
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: Pixabay

Elviszi a nyár Svédország NATO-csatlakozásának magyar támogatását

A DK, a Momentum és az MSZP is megkísérelte, hogy az Országgyűlés még ezen a héten vegye napirendjére a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló szerződés jóváhagyását, ám a kormánytöbbség ismét elutasította mindhárom kezdeményezést.

Törökországon kívül már csak Magyarország nem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását, ami Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető szerint "nagy szégyen".

"A kormány folyamatosan kínos magyarázkodásra kényszerül. A szövetségeseinkkel azt próbálják elhitetni, hogy urali a helyzetnek, az Országgyűlés dolga, hogy erről döntsön, itthon pedig azt próbálják elhitetni, hogy a kormánynak nincs ráhatása a parlamentre, hogy ezeket a javaslatokat megtárgyalják. Vicces ez 12 év rombolás után, ami a jogállamiságot illeti. Sajnos most már mindenki látja, hogy cinikus színjáték, amit önök folytatnak. Ne vicceljenek már" - fogalmazott az Országgyűlésben.

Az MSZP most újra benyújtotta javaslatát, ahogy a Momentum és a DK is.

Kövér László fideszes házelnök a következőképpen reagált:

"Bejelentem, hogy a DK képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amelyet a határozati házszabály alapján visszautasítottam, tekintettel arra, hogy ezt nem szabályosan nyújtották be, továbbá arra is figyelemmel, hogy az Országgyűlésről szóló törvény, valamint a határozati házszabály alapján a rendkívüli ülés napirendjére csak olyan javaslat vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak, jelen esetben az országgyűlési képviselők egyötöde kéri. A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését."

A szavazást gép alkalmazásával tartották meg, a kormánytöbbség mindhárom ellenzéki javaslat esetében jóváhagyta a házelnöki döntést, a svéd NATO-csatlakozás magyar ratifikációja így tehát valószínűleg csak ősszel kerül az Országgyűlés elé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×