Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
321.5
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

2018-ban több mint 3 milliárd dollár értékű forgalmat bonyolított Magyarország és Törökország - a nap hírei

Fontos pápai döntés született Mindszenty József bíboros boldoggá avatási ügyében. Elhunyt Tandori Dezső író, költő, műfordító, a nemzet művésze.

A gazdaságot nevezte a Törökország és Magyarország közötti bizalom haszonélvezőjének isztambuli tárgyalásain a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a magyar-török rendezésű, Go Africa üzleti fórum után elmondta: Magyarország összesen 220 millió dolláros hitelkeretet nyitott az Eximbanknál a magyar és török cégek közös afrikai projektjeinek finanszírozására.

Közös javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az otthonápolási díjak ügyében az ellenzék. Mesterházy Attila szocialista képviselő az InfoRádiónak elmondta: az ápolási díjak ügye addig lesz napirenden, amíg a kormánypártok nem reagálnak a civil szervezetek felvetéseire. A bizottság ülése határozatképtelen volt, mert egyetlen kormánypárti meghívott sem ment el a tanácskozásra, amelyen az ellenzéki képviselők a letelepedési kötvények ügyében kérdezték volna az illetékeseket.

A Magyarországot is érintő brüsszeli bevándorláspárti tervek lesznek a kormánypártok frakcióülésének fő témái - közölte a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője. Kocsis Máté a balatonalmádi tanácskozás előtt elmondta: a képviselők megtárgyalják a családvédelmi akcióterv életbelépéséhez szükséges döntéseket is.

A Budapesti Corvinus Egyetemen az alapítványi működési rendszerben változik majd az ösztöndíjas és az önköltséges hallgatók száma - közölte az intézmény kancellárja. Pavlik Lívia az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a jövőben kevesebb diák juthat egy-egy oktatóra, erősítik a kutatói munkát, emellett több lesz majd az idegen nyelvi képzés.

Ellentétesnek tartja az uniós joggal a fordított adózást előíró magyar szabályozás idő előtti alkalmazását az Európai Unió bírósága. Előzőleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az áfatörvényre hivatkozva büntetést szabott ki a munkaközvetítési és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Human Operator magyar cégre, mert más vállalkozások szolgáltatásai után nem a fordított, hanem az egyenes adózás szerinti számlákat fogadott be.

Alaptalannak nevezte a 3-as metró északi szakasza felújításának pár hetes csúszásáról szóló híreket a BKV. A közlekedési társaság az InfoRádiónak küldött közleményben úgy fogalmazott: a szakszervezetek szakmailag nem jogosultak a cég nevében nyilatkozatokat adni.

Mindszenty Józsefre emlékeztek a felszólalók a bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek perének 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencián az Országházban. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke hangsúlyozta: Mindszenty József nem egyezkedett és el volt készülve a mártíromságra is, ezért válhatott a kommunista hatalommal szembeni ellenállás jelképévé.

Fontos pápai döntés született Mindszenty József bíboros boldoggá avatási ügyében - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Ferenc pápa engedélyezte a Szentté Avatási Kongregációnak, hogy tegye közzé Magyarország egykori prímása hősies erényeinek elismerését. Erdő Péter esztergom-budapesti érsek hangsúlyozta: fontos lépés ez a boldoggá avatás felé, hiszen most már az imameghallgatások és csodák felülvizsgálata kezdődik.

A Budapest elleni, 74 évvel ezelőtti ostrom civil áldozataira emlékeztek a Farkasréti temetőben a Magyar Örökség Intézete által szervezett megemlékezésen. Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke úgy fogalmazott: nem szabad megengedni, hogy Magyarországon bárki is a fenyegetések áldozatává váljon, mint ahogy az 74 éve történt.

A NATO főtitkára szerint Európa biztonságát fenyegeti az új orosz rakétarendszer. Jens Soltenberg Brüsszelben a szervezet védelmi minisztereinek tanácskozásán úgy vélte: aggodalomra ad okot, hogy Oroszország a könnyen mozgatható és elrejthető SSC-8 rakétarendszere európai célpontokat is képes elérni. Hozzátette: a tagországok már dolgoznak a közös védelem megerősítésén.

Rekordszintre, 22 ezer milliárd dollár fölé emelkedett az amerikai államadósság. Donald Trump amerikai elnök 14 hónapja bevezetett adóreformja 1,5 ezer milliárd dollárjába kerül az Egyesült Államoknak, de növelte az adósságot a védelmi kiadások emelkedése is.

Elhunyt Tandori Dezső író, költő, műfordító. A nemzet művésze 80 éves volt. Versei az 1960-as évektől jelentek meg, de jelentőset alkotott műfordítóként is. Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: megkapta a József Attila-díjat, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 1998-ban a Kossuth-díjat. 2014 óta volt a nemzet művésze.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×