Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
322.15
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Trócsányi László: a Sargentini-jelentés vádirat

Lezárt ügyeket listázó vádiratnak tartja a Sargentini-jelentést az igazságügyi miniszteri posztra jelölt és a tárcát eddig is vezető Trócsányi László, aki a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt is mondta: nagy vitákra számít ebben az ügyben idén ősszel. A politikus kinevezését támogatták a bizottság kormánypárti képviselői.

Trócsányi László a jobbikos Bana Tibor kérdésére válaszolva kijelentette: a Sargentini-jelentés olyan vádirat, amely "rengeteg politikai sejtetésre épül", illetve "lezárt ügyek listázása". Példaként hozta Jóri András, korábbi adatvédelmi biztos 2014-ben lezárt ügyét, vagy az Alkotmánybíróság hatáskörével kapcsolatos ügyet, amely szintén szerepel a Sargentini-jelentésben.

Úgy vélte: a jelentésben jól tetten érhető az a kettős standard, amely a fiatal demokráciák és a régi demokráciák közötti különbségtételt jelenti, vagyis hogy a régi demokráciákban minden jó, a fiatal demokráciákat viszont meg kell tanítani demokratának lenni. Magyarország ezt nyilvánvalóan nem tudja elfogadni - fűzte hozzá Trócsányi László, aki jelezte: nagy vitákra számít a jelentéssel kapcsolatban ősszel és azt követően is.

Hozzátette:

a vitát a politikusok fogják megvívni, ehhez az Igazságügyi Minisztérium megadja a jogi segítséget. Az a feladat, hogy kőkemény válaszokat adjuk a jelentésre - mondta.

Az európai ügyészséggel kapcsolatban Trócsányi László szintén kérdésre válaszolva azt mondta: Lengyelország és Magyarország elvi álláspontja szerint ez egy szuverenitási kérdés, vagyis, hogy föderációs irányba mozdul el az Európai Unió vagy a nemzetállamok Európája felé.

Fideszes és DK-s kérdésre válaszolva a miniszter nehéz ügynek nevezte az Ausztriában dolgozó külföldiek családi pótlékának csökkentésével kapcsolatos osztrák döntést, amelyben szerinte professzionális ügyvédi logikával kell végiggondolni a jogi lehetőségeket. Mint mondta, az ügyben panasszal élhetnek az Európai Bizottságnál, másrészt egy magyar állampolgár által indított pernél lehet előzetes döntéshozatalt kérni, amibe be lehet avatkozni.

Trócsányi László a minisztérium európai ügyekkel kapcsolatos fontos feladatai között említette az európai polgári kezdeményezések támogatását, kiemelve a Minority SafePacket. Mint mondta, az Igazságügyi Minisztériumnak fel kell tárnia a jogi lehetőségeket arra az esetre, ha az Európai Bizottság félreteszi az ügyet.

A miniszter beszámolt arról, hogy Magyarország európai szinten a középmezőnyben van az uniós pilot és kötelezettségszegési eljárásokat illetően.

Jelenleg 29 ügy van folyamatban, amiből vannak átpolitizált eljárások, így a CEU, a civiltörvény és a kvóta ügye - tette hozzá.

Trócsányi László a tárca tevékenységéből kiemelte még az áldozatvédelem kérdését, amelyben a minisztérium egy európai projektet vezet jelenleg.

Kérdésre válaszolva a miniszter ismét kiállt a közigazgatási felsőbíróság létrehozása mellett és újra visszautasította, illetve személyes és szakmai becsületének megsértéseként aposztrofálta azokat a véleményeket, amelyek szerint ezzel a jogállamiságot számolnák fel.

Az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal vitájával kapcsolatban megismételte, hogy a minisztérium nem kíván állást foglalni.

Trócsányi László kinevezését hat igen (Fidesz-KDNP), és három nem (LMP, DK, Jobbik) szavazat mellett támogatta az európai ügyek bizottsága.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×