eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Nagy dobásra készül a nemzeti bank? - lapszemle

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az eddig megszokottaktól eltérően már szemtől szemben is kapott bírálatokat Botka László az MSZP hét végi választmányi ülésén. Ezrével szűnhetnek meg a kft-k – írja Magyar Idők.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az eddig megszokottaktól eltérően már szemtől szemben is kapott bírálatokat Botka László az MSZP hét végi választmányi ülésén. A lap kiemeli, hogy hiába váltak egyre hangosabbá az elmúlt időszakban a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének stratégiájában változást szorgalmazó hangok, Botka László továbbra is kitartott az eddig leginkább a párt szavazatvesztését eredményező forgatókönyve mellett. Az MSZP egyik volt elnöke szerint a mostani elnöknek, Molnár Gyulának kellene tárgyalnia más pártokkal.

Ezrével szűnhetnek meg a kft-k – írja Magyar Idők. Az utóbbi hónapokban mintegy 6500 korlátolt felelősségű társaság ellen indított eljárást a cégbíróság, mert a tavaszi határidőig nem emelték fel törzstőkéjüket hárommillió forintra. A cégek a megszüntetést kockáztatták. A közeljövőben további vállalkozásokra is hasonló sors várhat, mert augusztus végén még huszonegyezer kft-­nek volt kisebb a törzstőkéje az előírtnál.

 A Világgazdaságban arról lehet olvasni, hogy továbbra is kevesen mennek el szűrésre. Tavaly az érintettek 17,6 százaléka jelent meg, és ötéves gyakorisággal is csak a lakosság 21,1 százaléka vesz részt ilyen állapotfelismerésen. A lap kiemeli, hogy a 2014-2020 közötti Európai Uniós ciklusban csaknem 164 millió forint fordítható egészségügyi fejlesztésekre, ezen belül jelentős forrásokat biztosít az állam a szűrőprogramokra.

 A Portfolio arról közöl összeállítást, hogy nagy dobásra készülhet a Magyar Nemzeti Bank. A szakportál kiemeli, hogy a jegybank kitart amellett, hogy tartósan alacsony lesz az infláció Magyarországon, ezért további lazító lépéseket vár tőle a piac a monetáris tanács keddi ülésén.

Nagy fordulat jöhet a kivándorlásban – írja a Napi.hu. A portál cikke szerint a Brexit nyomán órási visszavándorlási hullám indulhat el Nagy-Britanniából, sőt a változó hazai feltételek miatt egész Nyugat-Európából Kelet-Közép-Európába. Szakértők szerint a fordulatra az adhatja a legnagyobb ösztönzést, hogy a Brexit előtt gyengülni fog a brit font, ami elértékteleníti a Nagy-Britanniában dolgozók jövedelmét és megtakarításait.

A Világgazdaságban arról lehet olvasni, hogy Európában a legjobb hitelezési feltételekkel találkozhatnak a magyar fejlesztők. A vezető ingatlan-tanácsadó cégének új kutatása szerint a bankok és a kölcsönt felvevőknek egyaránt Budapest, Bukarest és Varsó kínálja a legjobb hitellehetőségeket, Brüsszelben, Koppenhágában, Bécsben, Párizsban és Zürichben viszont mind a nyújtóknak, mind a felvevőknek kedvezőtlen a hitelkörnyezet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×