Közvetlenül az M3 pótlására a jelenlegi tervek szerint hozzávetőlegesen ötven újszerű és részben teljesen új, alacsony padlós járművet biztosít a BKV Zrt. A fenti járművek egy része már rendelkezésre áll, harminc autóbusz pedig tavasszal érkezik – közölte a Világgazdasággal a közlekedési társaság.
Szakértők szerint pénzügyi szempontból a főváros számára
megtakarítást eredményez majd a buszok közlekedtetése az M3-as helyett.
A metró működtetése ugyanis nagyon drága. A fővárosi közösségi közlekedés évi 140 milliárd forintos költségének körülbelül 40 százalékát a metrók üzemeltetése viszi el. A legtöbbet a 4-es metró üzemeltetésére kell fordítani, állítólag ez duplája az M2-es és az M3-as metrók együttes üzemeltetési költségének.
Az M3-as metró leállítása tehát jelentős kiadáscsökkenést jelent majd, miközben a helyére állított autóbuszok üzemeltetése sokkal kevesebbe fog kerülni. Így tehát a szaldó pozitív lehet, a BKK-nál már készülnek az ezzel kapcsolatos számítások.
A megtakarítás pedig nem a közlekedési cégeknél jelentkezik majd, hiszen a BKV a BKK-val kötött közszolgálati szerződés keretében biztosítja a szolgáltatást. Gyakorlatilag hasonló viszony van a BKK és a főváros között: tehát ha a város kevesebb szolgáltatást kér a BKK-tól, ez utóbbi kisebb összeget fizet a BKV-nak, és kevesebb lesz a támogatás is. Így tehát a két közlekedési cégnél nem keletkezik megtakarítás vagy nyereség, legfeljebb a főváros ezzel kapcsolatos költségei csökkennek a felújítás idejére.