Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Még egy engedély kell az Alstom-kocsiknak

Az uniós előírásokat vizsgáló szervezet szerint a július végén módosított Alstom-szerződés megfelel az uniós feltételeknek. Sajtóértesülések szerint így jövőre már Alstom-kocsikon utazhatunk, de a vasúthatósági engedély még nincs meg.

A Magyar Nemzet szerint a szerződés ellenjegyzése azt jelenti, hogy az első francia szerelvények már jövőre szállíthatnak utasokat a 2-es metró vonalán. Vér Iván, az uniós társfinanszírozású beruházások összehangolásáért és ellenőrzéséért felelős közreműködő szervezet, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak nem erősítette meg, hogy ezzel együtt az Alstom megkaphatja a vasúthatósági engedélyt, vagy közelebb kerül azok beszerzéséhez, azt viszont elmondta, hogy a módosított metrószerződés már megfelel az uniós előírásokhoz.

A cég ellenőrizte, hogy az új metrószerződés megfelel-e a közbeszerzési eljárási szabályoknak, továbbá szakmai és pénzügyi feltételeknek - tette hozzá a vezérigazgató.

A megállapodást július 20-án írta alá Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója, majd azt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is jóváhagyta. A főpolgármester július végén azt mondta: a szerződésmódosítással közelebb kerültek az Alstom-kocsik Budapesthez.

Patrick Kron, a francia cég elnök-vezérigazgatója a kontraktus módosításakor úgy vélte: teljesíteni tudják a feltételeket. Az új megállapodásban a francia gyártó vállalta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság iránymutatása alapján elvégzi a szükséges változtatásokat a szerelvényeken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×